Miért?

Tegnap szintén a suliban beszélgettünk szünetben a gyerekekről. Vagyunk páran, akik hasonló korú gyerkőcökkel rendelkezünk. És ennek kapcsán elgondolkoztam azon, hogy miért van az, hogy ha kisgyerekes anyák beszélnek a gyerekekről, az esetek nagy százalékában az kerül szóba, hogy melyikük gyereke kimerítőbb, kiborítóbb, fárasztóbb... Hogy az én gyerekem a csilláron lóg, hogy én sz.rni se tudok nélküle, hogy egész nap vinnyog, hogy legalább kávézni hagyna egyedül, stb... Én is szoktam panaszkodni ilyesmire, ha éppen a béka segge alatt van az energiaszintem, félre ne értsetek. De hogy mindig erről, és csak erről, és én érezzem kellemetlenül magam, ha mondok valami pozitívat a gyerekről? Ez kicsit sok volt. Én vagyok rosszul összerakva??? Vagy csak mindig rossz napjukon találkozom az emberekkel?