Közlekedős poszt

...mert azt mindig szeretitek:)

Itt a tél, és közben nem lettek önjáróak a gyerekeim, és az ovi sem költözött közelebb. Meg mi se az ovihoz. Ergo, továbbra is napi kb 10km kell velük mennem, hogy Lehel oviba jusson, meg vissza.
Ez így néz ki:

1. Szélcsend, nem esik, nem csúszik: tiszta sor, bicikli. Két gyerekkel Lilla első ülésbe, Lehel hátsóba, kicsit kényelmetlen, mert lejjebb kell állítanom az ülésemet az ideálisnál, hogy leérjen a lábam a földre, de ez tényleg semmiség. 10perc max és az oviban vagyunk. Ott meg már gyalogol mindkét gyerek, még a kezüket se kell fognom, fogják egymásét, hawaii, dizsi, stb..:)

2. Szélcsend, nem esik, de csúszik: Tesókocsi. Új szerzemény, hatalmas találmány, azt hittem megúszom pedig, de nem. Legyalogolná Lehel simán a távot, csak a hajfesték az ősz hajamra többe kerülne, mint a kocsi, így inkább emellett döntöttem. Tisztán spórolásból. Lilla hátul, Lehel elöl. Plusz költség: keksz, túrórudi, ropi, egyéb rágcsálnivaló, mert csak akkor nem nyekeregnek benne, ha tele van a szájuk. De a kocsi csak 15ezer volt, még így is jók vagyunk. Ha csak Lilla van, akkor gáz, mert nem bírja végig az utat. kb félúttól üvöltött eddig, az ölemben is. Tudom, hordozó, de abban is. Ma rájöttem, hogy gyalogolni akar. Úgyhogy kb félúttól gyalogolt haza. Kb 30 centinként megállt, felvette egy jégdarabot, alaposan megnézte, majd eldobta, és mondta, hogy áúúú, áúúú:D Ja, mert kesztyűt nem tűr meg a kezén. Pedig olyan szééép orkán kesztyűt vettünk neki! A lépcsőn se engedi már vinni magát, jön a 3.ra gyalog. Értsd: fogom mindkét kezét, ő meg váltott lábbal lépcsőzik. És csodálkozok, hoyg fáj a derekam. De legalább nem sír. Lehel viszont igen, mert neki így nem tudom fogni a kezét. De itt jön képbe a veszteségminimalizálás ugye így is, úgy is sír egy gyerek, de így legalább mindkettő viszonylag rövid idő alatt feljut a lakásba.
Csúszós útnál akkor van gond, ha -mint pl tegnap - a csúszós az konkrétan tükörfelületet jelent. Derékszögben hajolva toltam a kocsit oda-vissza, de így is volt, hogy a kocsi állt, a lábam meg kvázi kipörgött, egyszerűen nem tudtam megmozdítani. De van az út végén egy lejtős rész, az királyság, kocsi befékez, snowboard pózt felvesz, és lehet csúszni. Tuti nyernék vele a kismama-olimpián.
Tesókocsihoz még: annyira hülék az emberek... Nap mint nap látnak bennünket, nap mint nap megbámmulnak, besólnak, mutogatnak ránk... Hol a hordozás, hol a fa futóbicikli, hol a bukósisak, hol a két üléses bicikli, hol a pocsolyában dagonyázó gyerekeim miatt... Vagyis ismernek. Mégis, mióta tesókocsiban tolom őket, legalább négyen kérdezték meg tágranyílt szemekkel, hogy jééé, nem gondolták volna, hogy ikrek, beteg a kisebbik, hogy ekkora a különbség köztük???:o Most erre mit mondjak? Ja, ikrek, az elsővel 3 órát vajúdtam, a másodikkal meg majdnem 2,5 évet?

3. Szélcsend, esik, csúszik: Tesókocsi, szintén, előbbi paraméterekkel, plusz esővédő, meg nekem esőkabát, ami csak jópár bugyiigázás, és párheti taknyolás után jutott eszembe:)

4. Szélvihar (nálunk nincs átmenet, vagy nincs szél, vagy fákat tép ki), nem esik, nem csúszik: Tesókocsi, esővédővel, két db üvöltő gyerekkel, mert a szelet utálják. Nekem csak a szemem készül ki ilyenkor, de általában ezt csak akkor veszem észre, mikor Lehel már oviban, Lillát pedig elaltattam itthon, mert ők tényleg utálják a szelet:)

5. Szélvihar, esik, nem csúszik: ld előző, csak nekem még esőkabát:)

6. Szélvihar, esik, csúszik: Na, ilyen eddig csak tegnap volt, és Lehelt elvitte Sz reggel, csak Lillával kellett volna elmennünk a faluba délelőtt. Jól beöltöztettem, vízálló overál, kapucni, stb, és a hátamra kötöttem. Kb 100m után visítva feszítette magát, levettem jött az ölembe, visszajöttünk, fel a harmadikra, fogtunk egy vastag plédet, babakocsiba be, bebugyoláltam, lábzsák rá, kupola, esővédő etc, 100m, üvölt. Ölbe ki, vissza, plédet harmadikra fel, vissza le, biciklire felültet, babakocsis lábzsák rá, Így már vagy 200m-t mentünk, mire üvölteni kezdett, ölbe ki megint, visszajöttünk. Az egészet végignézte a lépcsőház két vénasszonya, és megkérdezték, minek cipelem ezt a kislányt magammal állandóan. Még jókedvemben voltam, pedig a bögyömben voltak más miatt (ld később), csak megkérdeztem, hoyg mégis, micsináljak vele? Végül nem mentünk sehova. Délutánra már csak esett, meg csúszott, de amikor indultunk babakocsival, a vénasszonyok megint megjegyezték, hogy hová viszem már megint azt a szerencsétlen kislányt, hát szakad az eső! Na, itt eldurrant az agyam.
Előbb leírom, hogy miért voltak a bögyömben. Vasárnapra a fszt-i 3gyerekes anyuka teljesen saját pénzből (pedig nagyon szegének) gyönyörűen feldíszítette a lépcsőházat a bejárattól a fszt-ig. A lépcsőkorlátokat, a plafont, az ajtókat, nagyon szép volt. A gyerekeimet tisztára elvarázsolta, csak azért lementünk többször, hogy megnézzük. Erre hétfőn sírva jön elém reggel az említett anyuka, hogy ha bajom van vele, mér nem mondom?:o Néztem rá bután, mire elmondta, hogy a vénasszonyok lekiabálták a haját, hogy azonnal szedje le mindet, mert az ÉN GYEREKEIM nem tudnak kapaszkodni a lépcsőn!
Na a délutáni beszólásnál aztán elmondtam nekik, hogy mégis micsináljak a kislánnyal? Hagyjam itthon, vagy a Lehelt az oviban? Vagy vigyáznak rá, amíg intézem a dolgomat? Naponta legalább kétszer cipelem egyedül le-fel a harmadikra a két gyerekemet, küzdöm ki-be a lépcsőházba a babakocsit, még sose kértem segítséget, sose panaszkodtam nekik, pedig minden alkalommal végignézik, és még az ajtót se nyitják ki soha. Ezek után tényleg úgy ismernek, mint akinek problémát okoz, ha a gyereke, aki egyébként régóta kapaszkodás nélkül lépcsőzik, kilenc lépcsőn nem tud kapaszkodni? Ha nicns probléma, mér kreálnak, mér nem törődnek a saját dolgukkal? Ha az én gyerekem nem tud kapaszkodni, megfogom a kezét, és kész, hányszor látták, hogy ölben vittem mindkettőt a 3.ra, mosolyogva, és mégis ezt nézik ki belőlem???? Na, legalább egy ideig nem beszélnek velem:)


Hát, így közlekedünk mostanság. Éjjel meg fűtött terepjárókról álmodom:)

(Ja, és Lehel minden áldott alkalommal, mikor leveszem a bicikliről, vagy kiveszem a kocsiból, nyekeregve közli, hogy ő nem tud felmenni a lépcsőn, mert nagyon fáradtak a lábai... Khmmm. Sok MagneB6-ot szedek:D)

Locspocs

Tegnap hirtelen ötlettől vezérelv elmentünk csobbanni egyet. Nagyon jó volt, jól éreztük magunkat. Az egyetlen negatívum az volt, hogy csak reggeliztünk, hogy a nap többi részében majd ott eszünk a fürdő éttermében, de ott délután 4ig zártkörű rendezvény volt. Ez nem kiszúrás, hogy eladják az egész napos jegyet, kaját nem vihetsz be, de az étterem sincs nyitva?:o
Egész napra maradni akartunk, de 3ra már olyan éhesek voltunk, hogy inkább összecuccoltunk, és bosszúból mekiztünk egyet:D Itt Lehel meg akarta kóstolni az innivalómat (ritkán mekizünk, de akkor kólát iszom), meg is engedtük neki, hogy majd rájön, hogy nem jó. Tényleg rájött, viszont úgy felpörgött, hogy a délutáni alvást leszámítva éjfél után aludt el:o Szegénykém csak szenvedett, nagyon fáradt volt, de nem bírt elaludni, pedig maximum két kortyot ivott:o Reggel viszont kelt időben, semmi baja, ellentétben velem:)
Összességében mégis nagyon jó volt, havonta megismételjük majd:)

Néhány kép a pancsolókról:)




És egy ritka, történelmi pillanat: Lilla babakocsiban:D

Két gyerekkel a tél...

...szíííííííváááás!!!!!

Kendővel nem merek kimenni, mert itt a világ végén nem takarítják az utakat, a járda meg nem is látszik, hol volt valaha. Vettünk egy batár terepjáró babakocsit, ami elmegy ugyan térdig érő hóban is könnyedén de 18kg az önsúlya, és ugye 3. emelet, nuku lift. Namármost, felöltöztetem Lehelt, aki kínlódik, mert melege van, amíg én öltözöm, kiteszem a lépcsőházba, de akkor meg menne már lefelé, szóval öltözöm én is, sapka, sál, bakancs, Lillának csizma, sapka, overál, mózesbe be, takaró, rá a lábzsák, vagy mi, már mindkét gyerek üvölt, húzom a kabátom, kesztyű, szemüveg, kocsi kitol, lépcsőnként leenged. De közben Lilla azért üvölt, mert melege van, meg különbenis, be van oda bugyolálva, és nem lát szinte semmit, Lehel meg azért, mert nem tudom fogni a kezét lefelé. Leérvén szembesülünk vele, hogy nem férünk ki a lépcsőházajtón, másik szárny kinyit, kocsi kitol, Lehelt is kicsal, neem, nincs nagyon hideg, gyere nyugodtan, a frászt nincs, már most sz.rrá fagytam, még el se indultunk, de már mindketten (hárman? engem se hagyjunk ki...) hipernyügösek, és bugyiig izzadtam... Váááá... Mindezek után ma kilépve a lépcsőházból megkérdezte A NÉNI, hogy ugye mennyivel kényelmeseb így kocsival? Hát, nyád, frászt kényelmesebb, elment az eszem, vagy mi, hoyg itt szenvedek...

Szóval miután felküzdöttem a két gyereket a 3.ra, megfogadtam, hogy most ide bevackolunk, és én innen tavaszig nem megyek sehova!

Döntés

Valószínűleg meglepő lesz amit írok, de nagyon sokat gondolkoztam rajta, és azt hiszem, igen, döntöttem...

Addig-addig nézegettem a babakocsikat, annyiszor megtaláltam az igazit, hogy egészen profi lettem az aktuális kínálatban.

Azonban pár napja elkezdett duruzsolni egy kis bogár a fejemben, hogy tulajdonképpen minek is kell nekem babakocsi? Amikor közben meg folyton az jár a fejemben, hogy milyen jó lesz a kicsit már újszülött korától hordozni, lehetőleg kizárólag hordozni??? Addig-addig duruzsolt ez a kis bogár, hogy igen döntöttem (ha meggondolnám magam, emlékeztessetek erre a bejegyzésre:)): NEM akarok babakocsit!

Van a nandu kendőm, amit nagyon szerettem, nagyon sokat használtam, és Lehel is imádta. Emellé szeretnék még egy rugalmas kendőt, amíg kicsi lesz a baba, állítólag azzal könnyebb az élet:) (Lívi erősíts, vagy cáfolj meg lécci:))
És ennyi. Ha nagyon kell, ott van Lehel babakocsija, ami ugyan nem szembefordítható, de vészhelyzetre jó lehet.

Arról nem is beszélve, hogy nem tudom elképzelni, hogy babakocsival hogy rohannék Lehel után, hogy tudnánk megnézni minden fűszálat, hogy mentenénk csigákat, hogy szaladnánk a cicák után? Míg ha a kicsi rám van kötve, van két szabad kezem, és szabadon mozoghatok... Voila...:)))

Azt csak halkan jegyzem meg így a végére, hogy már most kezdem trenírozni magam a környezet hozzáállására:) Anyukám nem túl őszinte mosollyal, szótlanul nyugtázta ezirányú terveimet a hétvégén, majd később "csak úgy" megjegyezte, hogy végülis, később is ráér nekünk venni babakocsit:) Ma délelőtt, Ringató után az egyik anyuka (akinek a fia egy hónappal fiatalabb Lehelnél, és a kistesót is egy hónappal későbbre várja) kérdezte, milyen tesókocsit veszünk. Amikor mondtam neki, hogy semmilyet, sőt, a kicsit nem is szeretném babakocsiba tenni, míg nem muszáj, elkezdte nekem mondani, hogy igen, hát ő is sokat kenguruzott a fiával, de ez nem jó ám a gerincüknek, azért többnyire vízszintesen kéne feküdniük! Csendben bólogattam, már nem tudok ilyen emberekkel vitatkozni... Szóval tanulva a Lehel hordozása alatti, és az elmúlt pár napi megjegyzésekből, előre készülök lélekben, hogy megnyugtassam az embereket, hogy igen, nincs babakocsija, csak szopik, velünk alszik, és sírni se hagyom, de köszi, ettől még jól van ő is, én is, és a házasságom is szuper:) Szorítsatok, hogy majd jól menjen:)))