Akkor újra...

Voltam nagyon lent, és voltam nagyon fent, az elmúlt fél évben, mióta nem írtam. Történt sok minden, gyökeresen más az életünk. Megújultunk, felfrissültünk, kezünkbe vettük kicsit az életünket. Nekem új gerinc, Sz-nek új térd, gyerekeknek új ovi, mindannyiunknak új város, új ház... Ami a régi, az az összetartás, a szerelem, a mindent túlélünk mi ketten, mi négyen. És tényleg. Nagyon örülök, hogy itt vagyunk, és nagyon örülök, hogy együtt vagyunk, hogy Ő a férjem, és Ők a gyerekeim.

Most éppen nagyon fent vagyok, BOLDOG vagyok, így nagy betűkkel. Ami fontos, minden a helyén van. Vannak persze gubancok, de azok nem fontosak. Azokon át lehet lépni. És lesznek majd valahogy.

Rövid összefoglaló, hogy mi történt fél év alatt. Januárban megműtöttek, ismét kiderült, hogy igen, jól választottam, Szilárd hihetetlen támaszom volt. Jól vagyok, működik mindenem, nem fáj semmim. Áprilisban beköltöztünk Fehérvárra, családi házba, a lakást kiadtuk. Az első és legfontosabb oka ennek Lehel volt. Egyszerűen nem volt ott jó helyen, ő nem olyan gyerek. Neki nem elég napi 8órában az autótologatás, és 5 évesen a 4 soros versek. És az oviban kikiáltották kezelhetetlennek, ő meg hozta is a belé táplált "bizalmat". Szokásunkhoz híven leültünk, kitaláltuk, és 1 hónapon belül volt ovis helye, Fehérvár egyik legjobb ovijában. Április közepe óta már ide jár. Ki van virulva, rengeteget fejlődött, szellemileg, mozgásában, és sokkal kiegyensúlyozottabb lett. Ő a legfiatalabb a csoportban, ez nagyon inspiráló neki, van angol játszó, van német játszó, van úszás, kb kéthetente kirándulás, múzeumlátogatás, színházba, koncertre járás, agyagozás, virággondozás, focizik a Videoton utánpótlás előkészítő csapatában... Az óvónénik imádják, kedves, kiegyensúlyozott, barátságos, kiemelkedő IQjú és EQjú gyereknek tartják. Pedig ugyanaz a kissrác, aki márciusban még kezelhetetlen volt... A helyén van végre. Tudom, hogy sokak szerint ez túlfejlesztés, de ő egyszerűen ilyen gyerek, egész kicsi korától, én is ilyen voltam. És ez az, amit értem nem tettek meg, és a mai napig szenvedek tőle. Úgyhogy mi megtettük érte. Ha ez kell neki, hát ezt kapja. Lillának is jót tett a költözés, felvették őt is, ugyanebbe az oviba. Tegnap voltunk ismerkedős délelőttön, rögtön otthagyott, szereti az óvónéniket, nagyon várja már, hogy mehessen. Kísérleti csoport lesznek, hetente járnak majd múzeumba, a fent említett programokon kívül. Ki van virulva ő is, imád buszozni, sétálni, imád segíteni nekem bármiben, nagyon szeret a kertben szöszmötölni. Ugyanaz a nyugodt, kedves, egyszerű kislány, aki mindig is volt, van,. hogy egész délelőtt molyol valamit, egyedül. Nagyon szépen és választékosan beszél már, ő az, aki képes idegenekkel is szóba állni, ha éppen olyanja van.
Májusban Szilárd egyik térdét is megműtötték, itthon volt 3 hétig, pár napja már újra dolgozik. Nagyon jó volt ez a 3 hét, bár felkelni nehezen és ritkán tudott, de sokat adott, hogy így együtt voltunk sokáig. Alakul a térde is, már tud járni, ha odafigyel, akkor észre se lehet venni, hogy még sántít. Tegnap volt először gyógytornán, bár a "gyógy" az erős túlzás, egy igazi sportedző fazon tartja, ugyanilyen műtéten átesetteknek, és hááát, bevallom töredelmesen, én a felét nem bírtam volna megcsinálni a foglalkozásnak, egészséges térddel sem:) A belüket is kihajtotta, de ez kell most neki, mert ha nem terheli, nem erősödik vissza, és ugyanott vagyunk, ahol voltunk.
Én záróvizsgákat csinálok, sajnos lesz még egy köröm novemberben, mert a számvitelen elhasaltam, de legalább láttam, hogy sokkal több nem kéne hozzá. Munkát keresek, szeretnék már menni, kattogna az agyam, de nincs min:)  Ugyanakkor megőrülök még egy babáért. Nem tehetek róla, egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, minden hónapban kiszámolom, mikor születne, ha...., kendőket nézegetek, babaruhákat, és hiányzik "valaki"... Persze most esélyünk sincs rá, erősen kicsúsznánk a gyesből, nem kapnék semmit...De ettől még itt van a gondolat, napi szinten, és nem tudok mit kezdeni vele.

Fogok még írni, már van miről, de ehhez kellett a pillanatnyi helyzet felvázolása. Üdv újra itt mindenkinek...

Idén szeretnék...

-mindenekelőtt egy gerincműtétet végre
-gyors felépülést
-munkát
-egészséget
-több együtt töltött minőségi időt
-sátorozni
-igazi barátokat
-két lyukat a bal fülembe
-és a 30. szülinapomra egy tetoválást

Úgy legyen:)

Boldog Új Évet nektek!

Felismerés

Nem félek a műtéttől. Tudom, kéne, de annyira akarom már, hogy vége legyen ennek az egésznek, hogy csak szeretnék túl lenni rajta. Egy valami viszont csak most tudatosult bennem. Mindent leszerveztünk, mikor, ki vigyáz a gyerekekre, ki viszi, hozza Lehelt, hogy ők minél kevesebbet érzékeljenek ebből. De arra nem gondoltam, hogy azzal, hogy én legalább 8 napig kórházban leszek, a gyerekektől is távol leszek, pont  ugyanennyi ideig:( És ettől lever a víz:( Igyekszem hozzászokni a gondolathoz, meg persze talán be is tudnak jönni legalább egyszer, meg tudunk skype-olni... De 8nap... akkor is sok:( Persze túléljük, sok mindent túléltünk már. De biztosan nem lesz könnyű. A másik dolog, hogy úúúúúúúútálom a kórházi kaját... Szilárd dolgozik, anyu dolgozik, apu nem vezethet. Büfébe nem tudok majd szaladgálni.. Lehet, hogy éhen fogok halni:))) Kb ennyi fenntartásom van még a műtéttel kapcsolatban. Van még - legjobb esetben is - 8 napom, hogy kitaláljam, hozzászokjak... Izgi...

Fotózkodós

Rengeteg fotónk van. Szilárd mindig mindent lefényképez:) Szerintem jó fotókat is csinál... Nade a családunk 4tagú, a fotókon meg csak hárman vagyunk:) Ezért gondoltuk úgy, hogy élünk egy hirtelen jött lehetőséggel, és elmentünk fotózkodni még októberben. Nem szerettünk volna nagyon beállított képeket, úgyhogy nagyjából úgy nézett ki, hogy játszottunk 3 órát, Vera pedig kattintgatott:) Több, mint 400 kép készült, az ízelítő felkerült a blogjára, a többit a héten hozza el Szilárd valamikor. Azért ezt a kis zanzát megmutatom nektek is, nekem nagyon tetszik:)


Itt vannak a képek:)

Mókakacagás

Bibíííí:)

Dicsekedős poszt következik, aki nem kíváncsi, ugorgyon:) Hűűűdejónekem, mert:)

Szuper fiam van:) Okos, és szép, és nagyon jó fej:) Dalokat ír, saját meséket mond, nagyon jól számol, sokat énekel, dobol, társasozik, szinte minden érdekli, most Isten és az angyalok különösen, meg a világűr, a bolygók, ilyesmik... Legújabban pedig sakkoznak Sz-el, nyilván nem ért még mindent, de nálam már jobban játszik, pedig nem tartom butának magam, de a sakkot egyszerűen nem értem:D


Szuper lányom is van, okos és gyönyörű, és nagyon jó fej:) Most már nagyon sokat beszél, és nagyon gyors ütemben fejlődik a beszéde, és ő is elkezdett hanyattesős kifejezéseket használni, mint Lehel:) sokat énekel, nagyon kedves, bújós, állati jólelkű. Sokkal ügyesebben rajzol, színez, mint Lehel most, úgy tűnik neki ez az útja inkább, nagyon szeret alkotni, és magyarázás nélkül tud olyan dolgokat, hogy hihetetlen. Nagyon hiú. imád szép lenni, igazi cserfes, nőcis kislány.

Szuper férjem is van, okos, és jóképű, és nagyon jó fej:) Mert... khmm, mert csak:)

Név

Régóta foglalkoztat, és azt hiszem, mára meg is érett a gondolat. Nevet változtatok. Miért?

Jelen állás szerint Gyurkáné Kovács Éva Krisztina vagyok. Szerintem már ez is bőven elég indok:) De. 6 évvel ezelőtt ezt a változatot két okból választottam
1. Apám miatt. Úgy éreztem akkor, hogy óriási kiszúrás lenne vele szemben, ha csak úgy eldobnám a nevét. Azt gondoltam, elég szívfájdalom lesz neki az, hogy mostantól egy másik pasi lesz a legfontosabb az életemben, nem akartam még azzal is terhelni, hogy a neve sem kell... Mára már tudom, hogy pont tojik rá magasról, mi a nevem, ez nem változtat semmin...

2. Hogy azonnal lássa mindenki, hogy férjnél vagyok:) Ez friss házasként persze fontos volt, az újdonság varázsa ugye, így 6 év után viszont már látom, hogy ez sem számít, csak az enyém, és működik, és igazából senkinek semmi köze hozzá:)
Úgyhogy terveim szerint, amint túl leszek a műtét körüli hivatalos macerákon, rövid időn belül Gyurka Éva leszek. (mert rövid:)), és mert teljesen hozzá tartozom...:)