Felismerés

Nem félek a műtéttől. Tudom, kéne, de annyira akarom már, hogy vége legyen ennek az egésznek, hogy csak szeretnék túl lenni rajta. Egy valami viszont csak most tudatosult bennem. Mindent leszerveztünk, mikor, ki vigyáz a gyerekekre, ki viszi, hozza Lehelt, hogy ők minél kevesebbet érzékeljenek ebből. De arra nem gondoltam, hogy azzal, hogy én legalább 8 napig kórházban leszek, a gyerekektől is távol leszek, pont  ugyanennyi ideig:( És ettől lever a víz:( Igyekszem hozzászokni a gondolathoz, meg persze talán be is tudnak jönni legalább egyszer, meg tudunk skype-olni... De 8nap... akkor is sok:( Persze túléljük, sok mindent túléltünk már. De biztosan nem lesz könnyű. A másik dolog, hogy úúúúúúúútálom a kórházi kaját... Szilárd dolgozik, anyu dolgozik, apu nem vezethet. Büfébe nem tudok majd szaladgálni.. Lehet, hogy éhen fogok halni:))) Kb ennyi fenntartásom van még a műtéttel kapcsolatban. Van még - legjobb esetben is - 8 napom, hogy kitaláljam, hozzászokjak... Izgi...