Változás semmi, a laborom jó lett, meg a vérnyomásom is. grrrrhhh....
Nem tudom mennyire köztudott rólam, hogy nagyon szeretem figyelni, megfigyelni az embereket. Szeretek csak ülni pl egy padon, és nézni hogy milyen emberek az elhaladok, találgatni, vajon hova mennek, mire gondolnak... Tudom, csúnya rossz szokás, de már nem tudok, és nem is akarok tenni elenne, olyan klassz sztereotípiákat lehet gyártani ilyenkor:)
Ebből a szempontból roppant előnyös ez a napi kontroll. Lassan egy hete megyek minden nap a kórházba, és már ismerősként üdvözlöm a szintén naponta járó kismamákat. A személyzet is úgy fogad, hogy na, maga még mindig itt? Szóval van időm megfigyelni.
Ma azon gondolkoztam, hogy milyen érdekes ez a túlhordós társadalom. Ülünk ott órákat kismamák, kb 6-7 állandó tag, akik annyi idős terhesek mint én, meg minden napnak van egy köre, akik tudják, hogy na mi holnap fekszünk, mi négy nap múlva, stb.
És valahogy minden kör más. És nem tudtam eldönteni, hogy tényleg minden kör más, vagy én is végigjártam ezeket a köröket, amikor még terminus előtt hetente jártam.
Vannak a 38-39. héten lévő kismamák, akik még mosolyognak, még azt hiszik, hogy jajj, szegények, de jó, hoyg nekem nagy babám van, meg úgyis előbb fog jönni, mert megmondták, és különbenis, én akkorra vagyok kiírva, és az szent, és különben is, már jósolgatok, és a Manyi néni is azt mondta, hogy leszállt a hasam, és felpuffadt az arcom, szerintem jövő héten már nem jövök...
Aztán jönnek jövő héten is. Még mindig mosolyognak, őszintén, hiszen már csak egy hét, és kézben tarthatják a babájukat, nem velük nem történhet meg, hogy túlhordják, hiszen már az éjszaka is majdnem bejöttek, de végül elmúltak a fájások, de ez már biztosan azt jelzi, hogy 1-2 napon belül szülés lesz... Sziasztok, találkozunk a szülőszobán!
Sziasztok! Nem, még semmi, nálunk se. Igen, mára vagyok kiírva, úgy látszik, pontos akar lenni. Már mindenhol fáj, biztosan készülődik kifelé. Itt már kezd egyre kínosabb lenni a mosoly, hiszem már rég otthon kéne lenni, és a babaszagú szobában gyönyörködni az alvó csecsemőben! Remélem az éjjel szülök!
De másnap megint ugyanaz a csapat, hiánytalanul. Itt a beszédesebbje már elkezd arról beszélgetni, hogy mikor indítanak vajon, és milyen házi szülésindító praktikák vannak. Hiszen ennek a büdös kölöknek már meg kellett volna születnie, hát már most a fejemre nőtt? Elhangzanak félinformációk, befektetésről, burokrepesztésről, oxitocinokról, és persze jönnek a rém- és sikertörténetek...
Másnap reggel. Még mindig nem hiányzik senki. Kérdezősködés, neked milyen volt a méhszájad? Magzatvíz? Neked se mozgott NST-n? És amikor előző szülésednél elment a nyákdugó, mennyire rá szültél? És ki az orvosod? És ő se indítja meg előbb? Miért, mire vár? Minek kell ennyit várni, ha egyszer nem akar kijönni magától? Csalódott arccal jönnek ki a rendelőből, még mindig semmi. De talán holnap már nem találkozunk...
De bizony, találkozunk. És ez így megy napról napra. Ma már az ötödiknél tartunk. És még mindig mindenki ott van. Már kívülről tudom mindenki családi életét, már a férjek is ismerősként köszönnek a folyosón.
És igen, végigjártam én is. Innen most mégis nevetségesnek tűnik a 38 hetesen szülésben reménykedő, pedig tudom, hogy vannak persze szép számmal, akik időre, vagy idő előtt szülnek, de én most nem ezt látom. Ahogyan a világ a pozitív teszt után tele lesz kismamákkal, hirtelen mindenki terhes lesz, most úgy tűnik, minden nő túlhordja a gyerekét, és nincs is természetes szülés, csak 10 nap után betolják az oxitocint, és indul a mandula...
De vajon miért van ez így? ma már azon is gondolkodtam, hogy nem lehet, hoyg ez valami evolúciós dolog? Hogy a nők terminusa megnő 1-2 héttel? Vagy ez butaság? Annyi olyan esetet hallok, hogy a kiírt időpont után egy-két héttel indítva, magzatmázas, ránctalan újszülött születik, tiszta magzatvízből, tökéletes lepénnyel, semmi nem utal arra, hogy a akkor onnan ki szeretett volna jönni... Arról nem is beszélve, hány indított szülés végződik császárral... Minél többet gondolkodok, annál inkább hajlok erre, hogy egyszerűen ennyit változtunk. És a 40 hét, nem feltétlenül 40 hét...
De ez már nagyon messzire vinne, nekem meg szülnöm kéne nem elmélkedni:)
És most kérek bocsánatot, amíg eszemben van, hogy x ideje, nem bírok másról írni, vagy másról beszélni, tudom, érzem én is magamon, de most ez van, ennek van az ideje, nagyon ki vagyok már hegyezve, ígérem majd egyszer visszaváltozom:) Addig kitartás...
