Szaranya

Rögtön kezdem a konklúzióval. Igen, tudom. Tudom, hogy miattam ilyenek, de amíg ilyenek, addig én sem tudok változni. Ördögi kör.

Megzuhantam. Rendesen. És utálom. Régen szerettem zuhanni, de most, hogy mellette életben kell tartanom két kicsi gyereket, nem olyan jó. Merthogy a nevelésem most nagyjából erre korlátozódik. Hogy életben tartsam őket. Többre nem futja.

Nem érem utol magam. Nem tudom ezt más hogy csinálja, én ha belegebedek se tudok legalább akkorra rendet tartani, hogy ne legyen bőghetnékem, ha körülnézek, és ne a kupiban vájt labirintusban kelljen közlekedni. Egész nap azon vagyok, hogy ezen változtassak, hogy legalább 10 percig legyen rend, hogy lássam, hogy lehet így is, hogy emlékezzek rá, amikor kupi van, hogy tulképp jó ez a lakás... És akárhogy gürizek, nem sikerül elérnem azt, hogy mire Sz hazaér, ne legyen semmi dolgom. Legalább egy nap! mert így mire hazaér, testileg-lelkileg hulla vagyok, átpasszolom neki a gyerekeket, befejezem a vacsorát, gyorsan vacsoráztatok, persze én legtöbbször nem vacsorázom, mert más dolgom van, aztán villámgyorsan fürdetek, amíg az egyiket, addig sz a másikat szórakoztatja, mire kész mind a kettő, már mindenki üvölt, köztük én is, gyorsan viszem az egyiket aludni, persze nem tud, mert a másik hangoskodik kint, akkor csere, megint sikertelen, ezt eljátsszuk párszor, mire mindenki elalszik. Én kijövök, csak puffogok, mert elegem van, a napból, a gyerekekből, az egyedüllétből, a bezártságból, hogy itt vagyok a világ végén, két kiskorúval, és van, hogy napokig nem látok felnőtt embert Sz-en kívül. És közben legszívesebben sikítanék, mert minden mozdulatomban anyámat látom, amikor beszélek, ő beszél belőlem, az ő megkeseredettségét, örülni nem tudását, soha nem kért mártírságát, pedig 18 éves korom óta azon dolgozom, hoyg ne jussak oda, ahova ő jutott.

És utálom, hogy a nevelésemben is visszaköszön, és folyton olvasok, és pontosan tudom, mit kéne másképp csinálni (mindent), de amikor le kell reagálni egy helyzetet, nem én reagálok, hanem ő! És megszakad a szívem a gyerekekért, főleg Lehelért, mert sokszor azt érzem, hoyg elrontottam, végleg elrontottam, és nem tudom már visszacsinálni. De ettől továbbra is folyamatosan feszült vagyok, és továbbra is csak üvöltök szegénnyel, ő persze ettől még hisztisebb, én meg ettől vagyok még idegesebb, és csak hergeljük egymást estig. Szegény Lilla meg persze nem ért az egészből semmit, csak azt érzi, hogy feszült vagyok.

Szóval ott tartottam, hogy szeretném, ha nem lenne dolgom, mire Sz hazaér, hogy végre tudjak egy kicsit vele is lenni, nagyon hiányzik, pedig itt él velem, de lassan a postással többet tudok beszélni, mint vele.

És fogalmam sincs, hogy neveljek kiegyensúlyozott gyerekeket, miközben én is összeomlok naponta többször.

Az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy tegnap Mara barátnőm bejelentette, hogy vettek egy lakást Siófokon, és tavasszal költöznek. Hogy megértsétek, ez miért borzasztó, tudnotok kell, hogy tényleg a világ végén élünk. Van a falu széle, onnan egy út kifelé, párszáz méter, mellette szántóföldek, és a végén két háztömb. Se bolt, se posta, se semmi a közelben. Az itt lakók, hmm, hogy is mondjam, hogy ne legyen bántó... Nem a mi világunk. Kínosan ügyelek rá, hogy a gyerekek lehetőleg ne hallják, ahogy az itt élők beszélgetnek. De itt voltak Maráék, akik hasonlóan kirekesztettnek érezték magukat, így egymásra találtunk, és volt legalább némi társaságunk, egy kis fény az éjszakában. és az éltetett, az vitt most tovább, hogy majd jön a jóidő, és ki lehet menni, és majd velük tudunk játszani, sétálni, ide-oda menni. De nem elsznek itt!! Fogalmam sincs, mi a rákot fogok itt csinálni egyedül.

Hát ennyi. Lehet, hogy később törlöm, de most jó volt leírni.

Babahír:)

Isten hozta a nagyvilágon Orsolya Lénát, Judit barátném legkisebb csemetéjét!:)

Az élet "nagy" kérdései

Mint említettem, nem nagyon van mostanában valódi felnőtt társaságom. Van, virtuális, ami nagyon jó, de nem ugyanaz. Hiányoznak azok a beszélgetések, amikor egy sör mellett már mindent kibeszéltünk, aminek értelme van, és akkor... akkor jönnek az igazán "nagy" kérdések:D Nap mint nap eszembe jutnak újabb és újabb ilyenek, de nincs kinek feltenni őket, és csak gyűjtöm, és gyűjtöm. És most teregetés közben eszembe jutott, hogy megkérdezlek titeket! Íme a kérdések, a teljesség igénye nélkül, és nyilván témájukban a jelen élethelyzetemet tükrözik:D:D:D

Takarításnál előbb felmosol, vagy porszívózol?
Hogy teregeted a ruhákat kigombolva/patentolva/cippzárazva, vagy be?
Melyik gombbal kapcsolod be a tv-t?
Előbb a főzeléket veszed a szádba, vagy a kenyeret?
A harisnya alá vagy fölé patentolod a body-t?

Hirtelen ennyi jut eszembe, de bővíteni fogom:)

Vallomás

Régebben arról álmodtam, hogy sok gyerekem lesz, és főállású anya leszek. Hogy majd meleg ebéddel/vacsorával várom haza őket, meg a férjemet, és mindig szép rend lesz, és amolyan tyúkanyó leszek.

Most. Most örülök, hogy van két gyerekem, és mindkettő egészséges, ügyes, okos. Szép:))) És nagyon szeretnék néha egyedül lenni. Csak felöltözni (és nem felöltöztetni senkit!), kimenni az ajtón, és becsukni azt. És felnőtt emberekkel találkozni. Meginni egy kávét (ihatnék kávét! Igazit, nem gabonát, nem koffeinmenteset!) pelenkacsere, szoptatás, meseolvasás, toronyépítés, csörgőrázás, biliürítés nélkül. Bemenni egy boltba, és nézelődni. Nem odamenni a 40es téli szürke nadrághoz, ránézni, hogy talán jó, és gyorsan fizetni, mert sír a gyerek. Bemenni, és januárban szoknyákat nézegetni. Urambocsá próbálgatni. Lassan, ráérősen. Majd vásárlás nélkül kijönni a boltból. Vagy csak leülni, és olvasni. Csendben. Évek óta nem tudok olvasni, mert mindig ott lebeg a szemem előtt, hogy ha most olvasok, akkor nem lesz kész ez meg az, és majd akkor kell megcsinálnom, ha ébren lesznek, és az sokkal, sokkal nehezebb. Szeretnék zené hallgatni. NEM Kolompost, és NEM Zeneovit. Hanem amihez éppen kedvem van. És olyan hangosan, amilyen hangosan szeretném. És szeretnék végre felnőtt gondolatokat. Legalább egy egybefüggő órát, amikor nem gondolok pelenkázásra, etetésre, szoptatásra, stb. Talán furán hangzik, de szeretném, ha kicsit nem hiányoznék senkinek.

Azt hiszem, a főállású anyaság nem nekem való. Nagyon várom már a szeptembert, hogy ismét járhassak suliba. Még ha csak heti 2x3 órára is. Még ha tudom is előre, hogy ott is folyton a gyerekekre fogok gondolni. Mert az más. Akkor ÉN döntöm el, hogy rájuk gondolok.

...

Lehel nincs itthon. Tegnap felhívta anyut, hogy jöjjön el érte. Eljött. Lehel boldogan elment. Örültem. 10 percig. Aztán be kellett kapcsolnom egy filmet, amit nem is néztem, de nem bírtam elviselni a csendet. Nagyon hiányzik. Az előbb hívott, hogy vigyünk még neki ruhát, szó se lehet róla, hogy hazajöjjön.

...

Talán írtam már, hogy eldöntöttük, hogy ennyi, nem lesz több gyerekünk. És azt hiszem, jól döntöttünk. De ez a kettő... ez nagyon kell:)

Gyerkőcök

Lilla:

Nagyon huncut, eleven, élénk kislány. Nem olyan kis Buddha, mint Lehel volt. Állandóan ülne(persze, az ölünkben, és tartjuk:)), forogna, keresi az ingereket. Sokat mosolyog, nevet, gagyarászik, sikongat. Hason fekve nézelődik, kacérkodik Lehellel. Próbál oldalra fordulni, egyre többször sikerül is neki. A hideget ő is utálja, meg az ekcémája is durván előjön tőle, úgyhogy hanyagoljuk a nagy sétákat. Nő, mint a gomba, 74es ruhákat hord. Este 8-9 között elalszik, reggel 7-8 körül kel, közben nem tudom, hányszor eszik:) Napközben is sokat alszik, de csak és kizárólag hintában, vagy kendőben. Az ágya biztos szögekkel van kirakva, mert ahogy beleteszem, sír:) De nem baj, tök jó ruhát tárolni.:)

Lehel:

Kezd helyrerázódni, lassan visszatér az önbizalma. Megint sokat nevet, huncutkodik, egyre élénkebb a fantáziája, nagyon jó fej. Egyre kevesebbet nyíg, de azért még minidg sokat:) Szerepjátszós korszaka van, egész nap történeteket talál ki, és eljátsza azokat a legkülönfélébb eszközökkel. Persze véletlenül sem rendeltetésük szerint:) Étvágya igen változó, van, hogy napokig fényt eszik, aztán két nap kizabbantja a hűtőt. A beszéde nagyon komoly, olyan dolgokat bír mondani, hogy még mi is csak lesünk, pedig már volt időnk hozzászokni:) Kb szilveszter óta megint alszik délutánonként, ééééés: szombat óta nincs pelenkája, éjszakára se, elmenősre se, tegnap reggel óta már baleset se volt, ha eksön van, odamegy a bilihez, letolja a gatyát, és ha végzett szól, hogy segítsek öltözni. Nem bízom el magam, de nagyon örülök, mert nagyon zavart már a pelenka mindannyiunkat:)

Sokat játszanak együtt, nagyon szeretik egymást. Felköthetem a gatyám arra az időszakra, amikor már Lilla is aktívan vesz részt a játékban, szerintem kapnak egy gumiszobát:D Lehel szeretgeti, gurítgatja Lillát, játékokat visz neki, bábozik neki, ő pedig hangos sikongatással, és nagy vigyorgásokkal jutalmazza ezt, amitől Lehel is gurgulázik, nagyon édesek:) Lehel nagyon büszke rá, hogy az ő feladata, hogy este a D-vitamint belecsöppentse Lilla szájába:) Valamint ő hozhat pelenkát, és már a sok kenceficétjét is ismeri Lillának, azt is ő adhatja oda.

Egyszóval, ha lassan is, de alakul a helyzet. Mire jön a tavasz, minden megy majd, mint a karikacsapás:D

Lilla

Voltunk ma a 3 hós oltáson, meg méredzkedni. A kisasszony 7,45 kg és 64 cm. És lassacskán rakom el a 68-as ruhákat:)

Hozzátáplálás

Ma reggel, amikor bejöttem a konyhából, a következő látvány fogadott:

Lilla a pihenőszékben, mellette guggolt Lehel, és tartotta Lilla szájához a vajaskenyerét, aki nagy boldogan nyalogatta le róla a sós-olívás margarint. Tudományosan, mert "anya, nem teszem a szájába, mert nincsenek fogai, nem tudja megrágni, csak nyalogatni hagyom neki. De olyan éhesen nézett"

Így lett a lányom 3 hónaposan hozzátáplálva:D

Blama

Szereztem egy Alexandra-Vitalitás DVD-t, jó kis zsírégető a leírás szerint, gondoltam, na majd én azt jól leégetem magamról a zsírt. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy több, mint egy hete, mindkét gyerek egyidőben alszik délután (vagyis: Lehel is alszik délután kérem, igen), így tegnap adta magát, hogy amíg durmolnak, nekiveselkedjek az ugribugrinak. El is indítottam a videót, lelkesen csináltam a Szandi után a dolgokat, majd amikor már mindenem NAGYON fájt, akkor leültem a géphez, és megnéztem, hol tartok. Hmmm. 15 percnél járt a videó, de nem is ez fájt a legjobban, hanem, hogy kb 16-18 percnél hangzik el, hogy na, mindjárt vége a bemelegítésnek... Égő. Én meg azt hittem, nem vagyok rossz kondiban...

Két új kép

Telefon

Van nekem egy viszonylag drága, és ritka telefonom. Amit nagyjából arra használok, hogy megnézzem rajta, mennyi az idő:) Elég kiábrándító, de csak a szüleimmel és Sz-el beszélek telefonon. A szüleimmel ingyen, Sz-nek meg van céges telefonja, csörgetem vezetékesről, és visszahív, így az én telóm nem is nagyon van feltöltve.

Mindezt azért írtam le ilyen hosszan, hogy értsétek, hogy lehet valakinek 6 napig kikapcsolva a telefonja úgy, hogy nem hiányzik. Egyszerűen nem tűnt fel, hogy lemerült, mert amúgy sem csörög szinte soha, és SMS-t sem kapok.

Most viszont 30-a óta nem volt bekapcsolva. Most az imént tettem töltőre, bekapcsoltam, és csak úgy záááporoztak az SMS-ek. Naná. Hogy csak a fontosabbakat említsem, lemaradtam egy szülésről (Innen is nagy gratula, Márti!:)), és egy baráti meghívásról szombaton.

Soha többet nem kapcsolom ki a telefonom... Ami egyébként eladó:D Mert szeretnék helyette egy eccerűbbet, amit nem sajnálok:)

Váltás

A kötelező karácsonyi képpel ezennel ünnepélyesen lezárom a régi, és megnyitom az ÚJ ÉVET:)