Kezelhetetlen(?!)

Csütörtökön volt szülői az oviban, és az óvónéni szerint az időközben 28fősre dagadt csoportból 4 kezelhetetlen gyerek van. És az egyik az enyém:o ami eléggé váratlanul ért, még ha én is észrevettem, hogy eléggé próbálgatja újabban a határait. azért ért váratlanul, mert idestova 3 hete jár megint oviba, naponta kétszer találkozom az óvónénivel, és szerintem, ha egy gyereket kezelhetetlennek kell minősíteni, akkor illene szólni a szülőnek, nem???:o Azt mondja az óvónéni, hogy a másik 3al ellentétben egyértelműen azért csinálja, mert ő akar lenni a legokosabb meg a legügyesebb: a legmenőbb... Ami szerinte azért bosszantó, mert az! De az önbizalma jelenleg a béka segge alatt, és mindenben utánozza a 3 másik gyereket, akik ezt ki is használják, és minden hülyeségbe beleviszik... Káromkodik, verekszik, nem alszik délután(azt itthon sem, de csendben van), mindig alvásidőben kakil (mondjuk ezzel az infóval nem tudom, mihez kezdjek, tudom én is, de izééé:)), és nem fogad szót. És unatkozik vagy egyedül játszik. Ezt is tudom, egyszerűen nem tud a kortársaival játszani, reggel és délután, ha összevont csoport van, semmi gond nincs vele, a nagyokkal gyönyörűen elvan... Hát így állunk. Mindenesetre nem bántottuk. Még csak le se szidtuk. Szépen megbeszéltük, hogy miért csinálja ezt, és mit tehetnénk közösen, hogy ez változzon. Nem minden ötlet megvalósítható, de legalább felismerte ő is a problémát, és megpróbál javítani... Ma van a tesztnap, este beszámol, hogy sikerült. Kíváncsi vagyok:)

10 év

Most szombaton volt a 10éves érettségi találkozónk. Az 5 éves óta nem találkoztam senkivel, csak a közösségi oldalakról volt némi információm az emberekről. Állatira izgultam:) Néhány ember ebből a társaságból nagyon fontos volt nekem régen, mai napig sokat gondolok rájuk, még ha nem is tartjuk napi szinten a kapcsolatot. Mint kiderült, az izgalmam alaptalan volt. Voltak ugyan emberek, akikkel egyszerűen már nem ugyanazt a nyelvet beszéljük, vagy nem tudom, de kínos csendbe torkollott a próbálkozás a kapcsolatteremtésre. Azokkal viszont, akik miatt mentem, olyan volt, mintha tegnap beszéltünk volna utoljára, csak sűrű lett volna a délutánunk:) Nagyon jól éreztem magam, pár embert legszívesebben jól megölelgettem volna, annyira hiányoztak:) De nem tettem, uralkodtam magamon:) Állati boldogan jöttem haza, nagyon örülök, hogy ilyen közösségbe járhattam. Innen is csók mindenkinek, akiket azóta ide is beengedtem:)

Az elmúlt napokban több emberrel beszélgettem arról, hogy mi lehet az oka ennek a negatív szériának a családunkban. Kezdődött már januárban a hátammal, aztán a gyerekek betegeskedése, aztán a lábam, Lehel rohamai, a kórház, a tonhaltól kapott durva csalánkiütés, a mozaikos méhszáj, a p2-es rákszűrés, a csomó a nyakamban, a felborult ciklusom, és tuti ki is hagytam dolgokat, már nem is emlékszem sok apró sz.rságra. Ezek hatására ma megnéztem egy lelki eredetű betegségekről szóló könyvben pár dolgot, és a menstruációs zavarokról szóló rész eléggé szíven ütött. Ez a típusú rendellenesség (újabban kb két hetente jön meg a mensesem) a könyv szerint arra utal, hogy védekezünk valamiféle módon a gyermekáldás ellen, és ez engem tudat alatt szomorúsággal tölt el. Azóta ezen gondolkozom. Nem fogalmaztam még így meg magamnak, de igen, tulajdonképpen ez van. Az eszemmel tudom, hogy nem vállalhatunk most még egy babát. Sorolhatnám az okokat, de nem magyarázkodni akarok. És mégsem bírom rávenni magam, lassan két éve, hogy valami fogamzásgátlás után nézzek. (Nem is igaz, most elmentem nőgyógyászhoz, de nem írt fel semmit, a nyakamban lévő csomó miatt...) Egyszerűen összeszorul a gyomrom arra a gondolatra, hogy nincs meg az esélye annak, hogy teherbe essek. Hogy nem lesz többet pocakom, hogy nem fog többet senki éjszaka felébreszteni azzal, hogy szétrúgja a vesémet, hogy nem izgulunk többet azon, hogy fiú lesz vagy lány, hogy nem sírok többet a szülőszobán, hogy nem lesz több lehetőségem még jobban csinálni az elejét...  Hogy esetleg egy baba ide szeretne jönni hozzánk, én meg azt mondom, hogy kösz nem, elegen vagyunk... Pedig tényleg, már elég nagyok a gyerekek,bármit tudunk tőlük csinálni, velük csinálni... Alszunk éjszaka, hamarosan pelenkáznunk sem kell, és egy híján kint van mind a 40 fog is... És mégis... Bőghetnékem van, ha pici babát látok, vagy terhes nőt, azon kapom magam, hogy azt nézegetem, hogy férne mégegy gyerekülés az autókba, fájó szívvel adom el a picike ruhákat, és most is bőgök, pedig hát... És nem értem. Mások hogy csinálják ezt? Nyilván nincs mindenkinek menstruációs zavara, aki szeretne gyereket, de valamiért nem lehet... Egyáltalán, van olyan, hogy egy nő nem szeretne több gyereket? De úgy igazán, hogy nem lemond róla, hanem ténylegesen nem hiányzik neki... Ha nézem a gyerekeket, a milyen cukik után rögötn első helyen áll a gondolat, hogy dejó lenne még egy... vagy kettő:) És mi a megoldás erre? Úgy értem lelkileg... Hogy tudnék nem szomorú lenni? Hogy tudnám elfogadni, hogy esetleg ennyi, nincs több... Fáj ez a véglegesség, olyan megmásíthatatlan, mintha lehetőséget vennének el tőlem... Nade tényleg... Hogy csináljam????

Mai gyerekszájak

-Anya, azt mondta ma az óvónéni, hogy láthatatlanná varázsolja magát, és nem tudjuk mikor figyel, és ha rossz kisgyereket lát, akkor őt is láthatatlanná varázsolja...
-??? Akkor kénytelen leszel mindig jól viselkedni?
-Hmmm... Vagy tanulhatnék, és lehetnék jobb varázsló, mint ő!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

-képzeld Lehel, Lilla ma hamupipőkét nézett.
-az miről szól?
-háát. vannak benne hercegek, hercegnők, kutyák, macskák, tündérek..
-tündéééreeeek? milyen tündérek?
erre Lilla: Anya. anyatündérek. anya én tündérem!

Elég korán...

Tegnap esti altatás...

-Anya, azt a csodaszarvast* énekeld, légyszi...
-Melyiket? (tudtam, csak provokálni akartam, sicc!)
-Tudod, azt hogy merre jártál...
-????
-Nemááár, anya, azt  hogy merre jártál, mondd el merre jártáál... (és elénekelte végig... nekem meg dagadt a mellem:))





*Velük ezt hallgattam, mégiscsak szelídebb, mint a vhk:), de Lehel pár perc hallgatás és dobolás (újabban dobol, bárhol, bármin, bármit, zenére azonnal indul a keze) után azt mondta, ez lassú:o, úgyhogy azóta az eredeti vhk-s verziót hallgatjuk, csak a vcssz neve maradt meg benne:)

Végszó

És vége. Ha pozitívan nézem, akkor a szenvedésnek, a fájdalomnak, a mozgáskorlátozottságnak. Borultabb pillanataimban a hitnek, hogy jól vagyok, és megcsinálom szike nélkül is. De szerencsére ebből van most kevesebb, és tán nem leszek mindenkinél népszerű, de örülök. Örülök, hogy műtenek, sőt a bonyolultabb eljárás mellett döntöttem, és még egy kutatásban való részvételt is vállaltam. Életemben másodszor találkoztam ezzel a dokival (ő műtött 11éve is), de olyan biztonságot, nyugalmat áraszt, hogy amikor azt mondta, hogy nem muszáj műteni, tornával is fájdalommentessé tehető, és együtt lehet vele élni, de ő megműtené, mert 28évesen két aprósággal nem együtt kéne élnem valamivel, hanem élnem, csak így egyszerűen, akkor gondolkodás nélkül csak annyit kérdeztem, hogy mikor. Akár holnap. Ahogy NEKEM jó. Óriási különbség. Nekem viszont november 10re Rammstein jegyem van, úgyhogy utána. Hívnom kell a megfelelő időponttal. Hihetetlen, nem? Nemsokára kezdem a teljes, mindenre kiterjedő kivizsgálást a kutatás miatt, ahol annyit kért, hogy csütörtökönként menjek, mert ő akkor van bent tb-sen, és szeretne elkísérni a vizsgálatokra.Hát sok sikert nekem:) Majd ha kezdek pánikolni, visszaolvasom ezt a bejegyzést)

Rizs

Jelen pillanatban 5 féle rizs van itthon... Ez gáz???:)

s ha már...

...koncertélmény...

Kedves rendszeres és régi olvasóim... Ki találja ki, hova van még jegyünk idénre?:))))))))))))))))))

Halló mindenség!

Az elmúlt pár nap... Felért egy sokkterápiával kombinált intenzív pszichiátriai kezeléssel. De komolyan. Ketten voltunk. Csak mi ketten. Két napig szabadok voltunk, semmi dolgunk nem volt. Első este én részt vettem egy alap tao masszázs előadáson, 4órás volt, és húúú, egy percig sem unatkoztam, nagyon izgalmas volt.... Ha nem váltam volna éppen munkanélküli gyeses anyukává, tuti elmennék a következő szintre is, ami már jóni és lingammasszázst oktat. Utána sokáig beszélgettünk otthon (Pesten voltunk végig, otthon értsd: ott otthon:)), reggel felkeltünk, kiborultam, bőgtem, előjött minden szarság, megint sokáig beszélgettünk, aztán bebékávéztunk a városba, csavarogtunk, vásároltunk, pizzáztunk, hazamentünk, lepihentünk, előkészítettünk mindent a lakásban, aztán elindultunk a dürer kertbe... Ahol az előzetes ígéreteknek megfelelően tényleg leszakadt az ég is. 6ra mentünk, kapunyitásra, alig lézengett valaki, 6:45kor pontosan kezdett a korai öröm, ezt még csak hallgattuk, közben söröztünk, valahonnan ott termett egy doboz cigi is... Egyre nagyobb lett a tömeg, meg a véralkoholszintünk is:) Én nagyon rég nem ittam ennyit, van bennem egy hülye korlát, és ha kicsit is érzem, hogy hat, akkor nem iszom egy korttyal se többet, mert elkezdem szégyellni magam:o Na most tojtam rá, úgy indultam el, hogy elegem van a józanságból, meg a felelősségből, el akarok felejteni mindent, még ha csak pár órára is... Sikerült:) Közben odaértek Bálintuék, aztán Katáék is, de elkezdődött a vhk, és mi elindultunk előrenyomulni, a többiek meg lemaradtak:) Hamar az első sorban találtuk magunkat, és.... huuuuuh...  Voltam már pár koncerten, ok, nem sokon, de azért jópáron... Mindig max középtájról megnézegettük, ja, jó buli volt. De sose voltam első sorban. Pláne nem egy VHK-n. Ismeritek a jelenlegi fizikai-szellemi állapotomat. Nnna. 2órát ugráltam totál magamon kívül, üvöltözve, tele vagyok kék-zöld foltokkal, a lábam többször beszorult a kordon alá, számtalan korsó sör landolt a ruhánkon, majd megfulladok a köhögéstől, fáj a torkom, meg minden porcikám, hol az ütésektől, hol az izomláztól, de... Abszolút megérte, mert jól vagyok. Hihetetlen, micsoda energiákat, micsoda ösztönöket hoz ez ki az emberből. Koncert után még dumáltunk egy jót a többiekkel, aztán hazaéjszakaiztunk - volna:) de rossz helyen szálltunk le, csomót gyalogoltunk, az még hiányzott.:) De így is jó volt, volt némi nosztalgikus hangulata... Tegnap jöttünk haza, én el a gyerekekért, szilárd pedig vacsit főzött nekünk, mire hazaértünk:)
tényleg húúúúúú,...:) Tantrát meg VHK-t mindenkinek!!!:)

Karakteres...

Megfogadtam régen, hogy az én  gyerekeim bizony nem fognak mindenféle mesefigurás göncökben járni, egyrészt méregdrágák, másrészt a legtöbb borzasztó is. Persze, mint mindenben, ember tervez, gyerek végez, vagy ha jobban tetszik, vagy gyerekeid vannak, VAGY elveid, így nanáhogy szabadidőm nagyrészében karakteres cuccokat vadászok nekik a neten... De nincs könnyű dolgom. A gyártók ugyanis durván diszkriminálják az olyan fordítva bekötött gyerekek szüleit, mint az enyémek. Lehel ugyanis Dóráért rajong, meg a kis hableányért, éppen, Lilla pedig Thomas és Tom és Jerry őrületben ég... Szerintetek van dórás fiús, vagy thomasos lányruha?????

Kááávééé

Sokszor leszoktam, aztán visszaszoktam, aztán megint le. De végül arra jutottam, hogy ennyi jár nekem:) Egy kávét iszom reggel, üresen, úgy döntöttem, ez még belefér. Már a gyerekek is tudják, hogy ilyenkor anyát békén kell hagyni, mert fórumot olvas, kávézik:) Nemrég Szilárd meglepett egy Martello készülékkel, úgyhogy már finom is a kávé, amit iszom:) Nyami:)

Ilyenek most...

Megint ősz

Megint ősz van. A naptáram szerint legalábbis. Szeretem az őszt. Na nem ezt a 40 fokosat, ebből eléggé elegem van már. A kedvenc részem az évben, amikor a hülye hosszú kánikula után újra zoknit kell húzni:) (Ebben az évben ugyan rendhagyóan sírógörcsöt kaptam ettől a pillanattól, ugyanis rá kellett döbbennem, hogy nem tudok zoknit húzni:( )

Amúgy zanzásítva az eltelt hónapokat, míg nem írtam. Szarul vagyok. Be kell ismernem, bármennyire hadakozok is ellene. Életem legszarabb fél évén vagyok túl, azt hiszem. Még annak ellenére is, hogy több életre szóló élményt is szereztem. Megzuhantam, úgy érzem, be vagyok zárva valami nyomorék testbe, és nem tudok szabadulni, ettől napi többször bőgnöm kell. Nem látom a kiutat, nem látom, hogy egyszer majd normálisan el tudom látni magam, és a gyerekeimet, nem látom, hogy egyszer majd tudok úgy sétálni velük, hogy nem látok csillagokat minden lépésnél a fájdalomtól, nem látom, hogy egyszer majd eltellik úgy egy hét, hogy semmilyen orvoshoz nem kell mennem. Tudom, vannak, akik sokkal betegebbek nálam. De önző dög vagyok, és csak az érdekel, hogy nekem fáj. Nagyon szeretnék kimászni ebből, már magamból is elegem van, az állandó panaszkodásom miatt, de állati kemény meló lesz. Talán az írás segít kicsit...

Ööööööö....

Nem magyarázkodok, pedig lehet, hogy kéne. Láttam ma egy idézetet, ami valami rejtélyes oknál fogva arra sarkallt, hogy megint kezdjek írni. Úgyhogy írok. Ma csak annyit, hogy megint írok. Csók:)



"Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne (...). Még egy álló óra is pontos napjában kétszer."

Paulo Coelho