Az elmúlt napokban több emberrel beszélgettem arról, hogy mi lehet az oka ennek a negatív szériának a családunkban. Kezdődött már januárban a hátammal, aztán a gyerekek betegeskedése, aztán a lábam, Lehel rohamai, a kórház, a tonhaltól kapott durva csalánkiütés, a mozaikos méhszáj, a p2-es rákszűrés, a csomó a nyakamban, a felborult ciklusom, és tuti ki is hagytam dolgokat, már nem is emlékszem sok apró sz.rságra. Ezek hatására ma megnéztem egy lelki eredetű betegségekről szóló könyvben pár dolgot, és a menstruációs zavarokról szóló rész eléggé szíven ütött. Ez a típusú rendellenesség (újabban kb két hetente jön meg a mensesem) a könyv szerint arra utal, hogy védekezünk valamiféle módon a gyermekáldás ellen, és ez engem tudat alatt szomorúsággal tölt el. Azóta ezen gondolkozom. Nem fogalmaztam még így meg magamnak, de igen, tulajdonképpen ez van. Az eszemmel tudom, hogy nem vállalhatunk most még egy babát. Sorolhatnám az okokat, de nem magyarázkodni akarok. És mégsem bírom rávenni magam, lassan két éve, hogy valami fogamzásgátlás után nézzek. (Nem is igaz, most elmentem nőgyógyászhoz, de nem írt fel semmit, a nyakamban lévő csomó miatt...) Egyszerűen összeszorul a gyomrom arra a gondolatra, hogy nincs meg az esélye annak, hogy teherbe essek. Hogy nem lesz többet pocakom, hogy nem fog többet senki éjszaka felébreszteni azzal, hogy szétrúgja a vesémet, hogy nem izgulunk többet azon, hogy fiú lesz vagy lány, hogy nem sírok többet a szülőszobán, hogy nem lesz több lehetőségem még jobban csinálni az elejét...  Hogy esetleg egy baba ide szeretne jönni hozzánk, én meg azt mondom, hogy kösz nem, elegen vagyunk... Pedig tényleg, már elég nagyok a gyerekek,bármit tudunk tőlük csinálni, velük csinálni... Alszunk éjszaka, hamarosan pelenkáznunk sem kell, és egy híján kint van mind a 40 fog is... És mégis... Bőghetnékem van, ha pici babát látok, vagy terhes nőt, azon kapom magam, hogy azt nézegetem, hogy férne mégegy gyerekülés az autókba, fájó szívvel adom el a picike ruhákat, és most is bőgök, pedig hát... És nem értem. Mások hogy csinálják ezt? Nyilván nincs mindenkinek menstruációs zavara, aki szeretne gyereket, de valamiért nem lehet... Egyáltalán, van olyan, hogy egy nő nem szeretne több gyereket? De úgy igazán, hogy nem lemond róla, hanem ténylegesen nem hiányzik neki... Ha nézem a gyerekeket, a milyen cukik után rögötn első helyen áll a gondolat, hogy dejó lenne még egy... vagy kettő:) És mi a megoldás erre? Úgy értem lelkileg... Hogy tudnék nem szomorú lenni? Hogy tudnám elfogadni, hogy esetleg ennyi, nincs több... Fáj ez a véglegesség, olyan megmásíthatatlan, mintha lehetőséget vennének el tőlem... Nade tényleg... Hogy csináljam????