Új járgány

Lehel még a télen kapott egy futóbicót. Sajnos csak amolyan hűbelebalázs módjára, ahogy szoktam, megláttam egyet, és megvettük, mert azonnal kell. Persze nagy lett neki. Folyton próbálgatta szegény, de a legalacsonyabb ülés- és kormányállásban is csak a lábujjhegye ért le. A kismotort viszont (pedig ez már a legnagyobb méret) szép csendesen kinőtte, sokszor kérte, hogy inkább gyalog jönne, én meg cipelhettem a motort. Hirtelen ötlettől vezérelve tehát eladtuk a régi futóbicót (jó helyre került:D), és kapott egy másikat, immár hosszas utánaolvasás után. Ezzel azonnal tudott menni, és szereti is, és nagyon kis ügyeske vele, pedig féltem, hogy majd eszetlenkedik, és esik-kel vele... De ebből csak eszetlenkedés maradt, nem esett még el:) Szóval jó biznic volt:)

Szeretnék egy napot...

... amikor SENKI nem nyúl hozzám. Letusolok reggel, lehetek egész nap ruha nélkül, és nem ér hozzám SENKI. Ennyi elég is lenne a feltöltődéshez, azt hiszem...:)

Mazohista-e vagyok?:)

Ismét beszámoló következik:)

Szerda este a gyerekek megint kattantak voltak. Nagyon későn aludt el mindkettő. Éjjel is sokat ébredtek, aztán Lilla 3:30kor úgy gondolta, hogy itt a reggel, hiba lenne lustálkodni. Persze Lehelt is felébresztette. 5 előtt pár perccel, több tucat sikertelen visszaaltatási kísérlet után, amikor már teljesen reménytelennek tűnt - értsd: mindkét gyerek ugrált a hasamon, miközben próbáltam még picit pihenni - kimentünk, és felébresztettük Sz-t, aki a nappaliban aludt, mert korán akart kelni. Mondjuk nem ennyire:) Szóval kiráztuk az ágyból a némileg meglepett apukát. Rövid kupaktanács után úgy döntöttünk, hogy bár csak 11kor indul a vonatunk Pécsre, összecuccolunk, és bemegyünk Fehérvárra. Így is történt, Sz-t kitettük a munkahelyén, és fél hétre már a tecsóban voltunk:D A gyerekeim ugyanis éhen akartak halni. Lehelnek nem kellett a szendvics, amit csináltam, Lillának meg csak egy üveg kaját vettem, ami nem tartott volna ki estig, ha már reggel 7kor enni akar... Szóval vettünk enni-inni, el is fogyasztottuk a parkolóban. Közben Kitti telefonált, mert volt egy randink, hogy találkozzunk a turinál, ahova megy, elmagyarázta hol van... Háát, én körbejártam a városnak azt a felét vagy ötször, persze turit nem találtam:D Igenám, de ő jelezte, hoyg nem tud hívni a mobiljáról, én meg nem írtam fel a számát. Beálltunk egy parkolóba, telefon Sz-nek, hogy nézze meg az emiljeim között a számot. Nem tudta, mert elszállt a net a cégnél. Gyorsan felhívtam Zsuzsát, hogy adja meg a Kitti számát, megadta, hívtam:) Közben bementünk pennybe, végigküzdöttem Lehellel, hogy miért nem veszünk csipkés bugyit, mosóport, kutyakaját, meg egyebeket, amikre égető szükségünk van:D, találkoztunk Kittivel, lebizniszeltük a lebizniszelendőt, aztán elindultam autózni, hátha bealszanak. Nem aludtak... Kimentünk a csónakázótóhoz, sétálgattunk, hintáztak akölkök, felhívtam szit, mikor vigyük vissza az autót. Mondta, hogy ő most nem nagyon tud kijönni, menjünk el, vegyünk jegyet. Elmentünk, Lilla hátamra, be az állomásra, Lehel folyton elszökdösött, de ez már a standard állapot. Kivártuk a sorunkat, megpróbáltam elmagyarázni a néninek, milyen jegyet szeretnék. Ti. fehérvár-pusztaszabolcs-sárbogárd-pécs viszonylat, 33%os a gyerekek miatt, két ic pótjeggyel, melyek közül az egyiket hungary card szelvénnyel óhajtottam kiváltani. Ez meghaladta a néni teljesítőképességét, 3an kellettek hozzá, és kb 20 percig tartott, mire megkaptuk a jegyünket. Közben kb 20szor rohantam Lehel után, és kaptam el a parkolóban... Vissza Sz-ért, csak beugrott az autóba, és irány az állomás, megint... Lilla a hátamra, csomagok a vállamra, Lehel keze szorosan a kezembe, és irány a nagy kaland. 4,5 óra vonattal, három átszállással, két igen-igen kiskorúval.

A vonat már bent állt, a klasszikus kétkocsis piroska, járó motorral. Lehel nem akart felszállni, mert szerinte ez egy járó vonat:D És annak nem megyünk a közelébe:D Szóval a csomagok mellé még a visító gyereket is ölbekaptam és felszálltunk. Ott lecuccoltunk, és megkezdődött a mikor érünk már Sárbogárdra- először pusztasabolcsra megyünk című lemez végtelenített változata:) De aranyosak voltak, nézelődtek, előkerültek a nasik, Lilla még aludt is egyet rajtam. Pusztaszabolcson felcuccoltunk, leszálltunk, kb 5 perc alatt meg is találtuk a vonatunkat, és felszálltunk rá. Ismét lecuccoltunk. Már vagy 10 perccel voltunk az eredeti indulási idő után, amikor bemondták, hogy 25 perc késéssel indul a vonatunk. Én elkezdtem kicsit aggódni, hogy elérjük-e Sárbogárdon az IC-t, Lehel pedig szóba elegyedett a szomszéd boxban ülő fogyatékos fiatalemberrel, a vonatok késéséről. Olyan édes volt, mert a srác nagyon érthetetlenül beszélt, de tök türelmes volt vele, és minidg elmagyarázta, hogy mit nem értett, és azt legyen szíves mégegyszer elmondani. Végül elindultunk, Lilla ismét aludt egyet, Lehel meg csak beszélt, csak beszélt, meg énekelt, telitorokból:) A megy a gőzöst, mi mást...:D Sárbogárdra érvén leszálltunk, elvittem Lehelt pisilni, Lillát tisztába tettem, mikor termeljen gigakakit, ha nem most, átöltöztettem, ruhát, pelust öblítettem, majd rohantunk egyet, hogy elérjük az IC-t.
Itt még megemlítem, hogy már a vonaton vettük észre, hoyg a rendkívül intelligens pénztáros nénik a 3 éves gyerekemnek és nekem különböző kocsiba szóló helyjegyet adtak, de ilyen apróságokon már nem is akadunk fenn:D
Az IC-n ment a klíma, mint a veszedelem, mindkét gyerek azonnal elkezdett taknyolni:( Jó sokan voltak, de ez nem zavart bennünket, le tudtunk ülni egymás mellé, és Lhel megint műsorba kezdett, felállt az ülésre, kommentálta a tájat, elmagyarázta boldog-boldogtalannak, hogy miért állnak víz alatt a földek, és ő bizony fürödne ebben is, mert ő minden vízbe belemegy, a pocsolyákba is, mert anya megengedi, akkor is, ha a nénik rászólnak:D Na szép, gondolhattak rólam érdekeseket.:) Lilla is elemében volt, kukucsolt a mögöttünk ülőkkel, dumált a szemben lévő pasinak, és sikongatott nagyokat Lehelnek, aki mindent megtett annak érdekében, hogy a kocsiban ülők fél percre se unatkozzanak, mitöbb, véletlenül se tudjanak másra figyelni, csak rá. Csak az alagutakban hallgatott el, mert az azért mégsem mindennapi, hoyg egyszercsak hirtelen besötétedjen, és hurrá, milyen rövid éjszaka volt, még aludni se kellett:D Pécsre érvén lecuccoltunk, a szembenülő pasi felajánlotta, hogy elvisz minket, hasonló korúak a gyerekei, a kocsiban vannak gyerekülések, de hát azért mégsem, meg milyen stílustalan lenne már egy ilyen nap után a könnyebbik utat választani. Így hát kimentünk a buszokhoz, végighallgattuk a nénik sápítozását, hogy megfullasztom a gyerekemet ebben a hőségben, mert persze nem kap levegőt, a másik gyerekem meg neveletlen fráter, mert nem bír megülni a padon a beste kölke, hanem kavicsot szed meg szaladgál a tűző napon, nahát, hallatlan... Felszálltunk a buszra, már el is felejtettem, menniyre utálok nyáron buszozni... Fent említett sápítozno néniknek (meg senki másnak) az persze eszébe se jutott, hogy hagyjanak egy hanygafaroknyi helyet, ahova leülhetek a gyerekekkel, meg a csomagokkal a buszon, de nem baj, így legalább, ablakmagasságban, némi levegőhöz is jutottunk. Na Lilla itt elkezdett sírni, mert melege volt, meg laza volt a kötés, mert csak hevenyészve dobtam a hátamra, hoyg biztosan elérjük a buszt, így egy megállóval előbb leszálltunk, és ahogy leértünk aludt is a hátamon. De hegynek felfele, csomagokkal sétálva, nagyon húzta a vállamat a kendő, elkezdtem igazgatni, mire megállt mellettünk egy biciklis lány, hogy segítsen-e átkötni:) Annyira el voltam foglalva magammal, hogy ez csak később tűnt fel, hogy valszeg szintén hordozós lehetett, mert látszott, hoyg érti mit beszél, de csak arra kértem meg, hogy fogja meg a csomagot, meg Lehelt, míg átkötöm, így már nem volt baj, Lilla fel se ébredt. Majd egy laza 20 perces séta után a kb 40 fokban meg is érkeztünk a mamáékhoz, kissé csapzottan, még a bugyinkból is csavarni lehetett a vizet...

Hát jó kis kaland volt:) Mindenesetre rájöttem, hogy tulajdonképpen nagyon jó fej,és jól kezelhető gyerekeim vannak, bármit is állítok nehezebb napjaimon:D

Másnap...

Így jár az ember, ha éjjel bulizik:D

Csak határozottan

Jóval vacsora után. Amikoris nem evett, csak játszott az étellel.

-Éhéhéhehehes vagyooook!
- Jó. egyél husit.
- Kérek husit.
- Feldaraboljam?
- Igen.
- Aaaaanya, ne darabooold fel!!!!
- De mostmár feldarabolom, nem szeretném, ha most késsel vágnál.
- Jó.
- Krumplit kérsz?
- Igen.
- Feldaraboljam?
- Igen.
- Azt nem eszem meg.
- A krumplit?
- Igen.
- Jó. ketchupot?
- Igen. Mustárt.
- Most melyiket?
- Egyiket se.
- Jó. Savanyú uborkát?
- Igen.
...

Végül sárgadinnyét evett...

Egy átlagos reggel

Najó, nem egészen átlagos, de jól mutatja a napjainkat:)

Tegnap este a gyerekek nagyon későn aludtak el, szét voltak esve, Sz nem volt itthon. Pont, mikor kijöttem tőlük, megérkezett, adtam neki vacsit, míg evett, kicsit beszélgettünk, aztán vasaltam neki ruhát, mert ma fél 5kor ment, aztán lefeküdtem. Pontosabban Lehelt átraktam a helyére, Lillát beljebb tettem az ágyon, hogy odaférjek, és elaludtam.
Arra ébredtem, hogy baba, cici, baba, baba, cici, és puszilgatta a karomat:) Ez ugye megacuki... Lenne... Ha az óra nem 5:13-at mutatott volna... "Gyorsan" - már amilyen gyors álmomból felkeltve vagyok - felkaptam, és kihoztam, hogy legalább Lehel tudjon aludni. Kb csukott szemmel pelenkacsere, öltözés, letettem a földre, jáccá kislány, kimentem kávét csinálni. víz mikróba be, csipog, hogy kész, párhuzamosan talpcsattogás, nyöszörgés, Lehel felébredt. 5:30. Hurrá. Hullafáradt, nyűgös, ölbevettem, Lilla közben odajött, és játszott volna vele, sikítozott neki, amit hozzám hasonlóan ő sem bír frissen kelve, így még jobban kiborult, ettől elkezdett folyni a taknya, amitől mégjobban kiborult. Közben a mikró percenként csipogott. 'nyád, mennék én, ha tudnék. Nagy nehezen lekenyerezem némi túrós-meggyes pitével, meg egy kakaóval, amit Lilla kiborít. Lehel sír. Mingyá én is. Új kakaó. Mikró még minidg csipog. Kitalálja Lehel, hogy legózni akar, ok leveszem a legót, csak halkan játsszon, mert még 6 óra sincs, szőnyegünk nincs*, a parkettán meg kopog, mint az őrület. Lilla is legózni akar. Ill pontosítok. Lilla pont azzal a két kockával akar játszani ami Lehelnél van. Lehel üvölt. Én még nem. adok Lillának két kockát, és arrébb teszem egy méterrel. Mikró csipog. Megcsinálom a kávét, közben veszekednek, mert Lillának továbbra is Lehel kockái kellenek. Becsukom a fülem, fórumot olvasok, és egy tópartra képzelem magam. Egyedül. Lehel szól, hogy pisilni kell. Menjél pisilni. Sír. De anya, te húzd le a gatyámat. Lehúzom. Körbepisili a wc-t. Nyugodt vagyok, tamtaramm. Lilla közben belemászott a felmosóvödörbe, kiszedem Lillát, feltörlöm a pisit, felöltöztetem Lehelt. Nem jó ez a ruha, inkább a narancssárgát. Levetkőztetem, ráadom a narancssárgát. De mégis inkább a kertészkedőset. És nem ezt a zoknit, hanem feketét. Jó, keress magadnak ruhát. Keres. Felöltözik. Morogva, hogy ő nagyfiú, és én mindig nemszép ruhát akarok ráadni. Úgy néz ki, mint egy erdész, tényleg. Mindene terepszínű, megnyugszom, legalább harmonizál. A kávémból két korty hiányzik, de már nincs gusztusom hozzá. Lehel sír. Rásüt a nap. Behúzom a függönyt. Még minidg sír, így nem lát. A francokat nem. De kapcsoljak villanyt. Nem kapcsolok. Még jobban sír. Adok neki vonatokat, abbahagyja. Közben Lilla már álmos, szopizna. Adok neki, de Lehel az ölembe akar jönni, mondom, nem tud most. Végül a nyakamba mászik, a fejemen tologat egy vonatot. Csönd van! Leteszem Lillát, Lehelt is, sír. Mondom felöltözöm, bugyiban mégse vihetem bölcsibe. Pedig szép ez a bugyi, szerinte jó lenne... Köszi. Szóval felöltözöm**. Ezalatt felborítják a vasalóállványt. Szerencsére a vasalót már levettem róla. Azon már meg se lepődök, hogy a kávémat is a földön találom. Már Lilla is sír. Nagyon álmos. De még csak 6:50. Sebaj, felkötöm, elindulunk, majd sétálunk valamerre. Lehel földhözvágja magát a lépcsőházban és sikít, hogy futóbiciklivel akar menni. Senki nem mondta, hogy nem mehet vele. Eddig. Megnézem ugyanis, és tök lapos a kereke. Király. Mégjobban sikít, hogy nem baj, akkor is azzal akar menni. Végül mégis a sima bicikli mellett dönt. 7óra, kimegyünk a lépcsőházból. Előrebocsátom, hoyg nem tud biciklizni. Nem tudja tekerni. Eljutunk a lakótelep bejáratáig, kb 100 m. De 7:30 van. Én esküszöm, nagyon türelmes voltam vele, de itt kiveszem alóla a biciklit, és elindulok vissza lépcsőházba. Levágja magát az úttestre (legalább a szélére), leveszi és elhajítja a cipőit és sikít. Közben visszaviszem a biciklit, és hozom a motort. Mire visszaérek már hangyát szed. Aktívan és passzívan is, ugyanis telemászták a gyereket, ruhájába, zoknijába, mindenhova. Mert hangyabolyba ülni jó. Ettől kiborul. Leszedegetem a hangyákat, elindul motorral. Mint a golyó, az úttest közepén. Kiabálok, kiröhög. utánaszaladok, elveszem a motort. Sikít. Megfogom a kezét, felmegyünk a járdára, megkapja a motort, elszáguld. Kiabálok, nem áll meg. Már nem is látom. Csak bízni tudok benne, hogy a járda végén megáll, és nem zúz ki az egyik legforgalmasabb útra. Utolérem, nem ment ki, megállt. Huhh. Elmagyarázom, hogy ez veszélyes, inkább jönne gyalog, ok, viszem a motort. Átvágtázunk a síneken, beszélgetünk, motorozna. Ok, de itt nincs járda, mellettem és az út szélén. Ok. Jahh. Szerencsére a stop táblánál megáll és megvár. Ismét elmagyarázom, és elveszem a motort. Jön gyalog. Harangoznak, 8 óra. Végül 8:20ra odaértünk. Öltöztetem át, közben elégedett rotyogás a hátamról. Hurrá. Pelenkánk persze nincs. A gondozónő felajánl egyet a kincstári készletből. De 4es nincs. nem baj, rápasszírozom a 3ast. Fel akarnám kötni, de sír, játszani akar a gyerekekkel. Nagy nehezen mégis felkerül. Puszi Lehelnek és hazaindulunk. Szerencsére Lilla, ahogy kiérünk a kapun, elalszik. 20 perc alatt hazaértünk. A lépcsőházban jön egy nő, hogy alszik? Igen. Erre megfogdossa a lábát, hogy jajj, de édes. Persze felébred, Sír. Beérünk a lakásba, leveszem, leültetem a földre, elvágódik, sír. Mostmár én is majdnem. Cicin visszaalszik. Én meg itt ülök, és írok, és szokásomtól eltérően iszom a második kávém, és egy tópartra képzelem magam, egyedül, és megfogadom, hogy SOHA többet nem indulok el velük sehova...

* A keresztelő előtti reggelen Lilla korán kelt, kihoztam Sz-hez, aki már ébren volt, és játszott a gépen, visszamentem, mert Lehel hívott, aludt volna még. A szőnyegen itt volt a kádban Lehel előző napi fürdővize. Pár perc múlva hatalmas placcsanás, majd sírás, Lilla magára, meg a szőnyegre borította. Elmentünk két napra a szőnyeg iszonyú büdös lett, meg össze-vissza púposodott, tisztítóban van, két-három hét, mire kész lesz.

** Ennek az állandó feszültségnek, készenlétnek, meg lótifutinak van egy óriási előnye is, ma egy olyan, nem nyúlós vászongatya van rajtam, ami utoljára az első terhességem előtt jött rám:)

Alvás

Kivételesen nem az incifinciké, hanem az enyém. Világ életemben nagyon nehezen aludtam el. Értsd, legalább egy óra kell lefekvéstől kezdve. ( ezzel kapcsolatos frusztrációm fokozódott egy férjjel, aki bárhol, bármikor alszik, még mielőtt leérne a feje a párnára:)) De most nem is erről akarok írni, hanem hogy ugye együtt aludtunk a gyerkőkkel, és nemrég egy szobaátrendezés kapcsán külön ágyba kerültek. Igaz, hogy kb 30centire vannak tőlem, de mégsem mellettem. Lilla az első ébredésig, Lehel egész éjjel. Ők ezt nagyon simán vették. Én kevésbé. Egyszerűen nem tudok elaludni, ha nincs mellettem valamelyik. Csak fekszem, forgolódok, próbálok lazulni,d e nem megy. Alig várom, hogy Lilla ébredjen, és ahogy mellém kerül, és elkezd szopizni, már alszom is... Ki érti ezt? És vajh mikor fog elmúlni?

Játék

Ül a 8 hónaposom, és játszik... Csupa-csupa méregdrága fejlesztő játékkal:D Sorolom: távirányító, telefon, kiszuperált számítógépes egér, cipőfűző, csipesz, műanyag pohár, fakanál, fél cipő, régi billentyűzet, 1,5 literes ásványvizes palack, papírzacskó. Más nincs a földön. És boldog. Szaranya vagyok?:D

Pelus-stash

A teljesség igénye nélkül... De ezek éppen most száradtak meg, és olyan szép színes kupac lett:D Ezért (is) imádok moshatózni, még a pelusa is csini Lillának:D