Egy átlagos reggel

Najó, nem egészen átlagos, de jól mutatja a napjainkat:)

Tegnap este a gyerekek nagyon későn aludtak el, szét voltak esve, Sz nem volt itthon. Pont, mikor kijöttem tőlük, megérkezett, adtam neki vacsit, míg evett, kicsit beszélgettünk, aztán vasaltam neki ruhát, mert ma fél 5kor ment, aztán lefeküdtem. Pontosabban Lehelt átraktam a helyére, Lillát beljebb tettem az ágyon, hogy odaférjek, és elaludtam.
Arra ébredtem, hogy baba, cici, baba, baba, cici, és puszilgatta a karomat:) Ez ugye megacuki... Lenne... Ha az óra nem 5:13-at mutatott volna... "Gyorsan" - már amilyen gyors álmomból felkeltve vagyok - felkaptam, és kihoztam, hogy legalább Lehel tudjon aludni. Kb csukott szemmel pelenkacsere, öltözés, letettem a földre, jáccá kislány, kimentem kávét csinálni. víz mikróba be, csipog, hogy kész, párhuzamosan talpcsattogás, nyöszörgés, Lehel felébredt. 5:30. Hurrá. Hullafáradt, nyűgös, ölbevettem, Lilla közben odajött, és játszott volna vele, sikítozott neki, amit hozzám hasonlóan ő sem bír frissen kelve, így még jobban kiborult, ettől elkezdett folyni a taknya, amitől mégjobban kiborult. Közben a mikró percenként csipogott. 'nyád, mennék én, ha tudnék. Nagy nehezen lekenyerezem némi túrós-meggyes pitével, meg egy kakaóval, amit Lilla kiborít. Lehel sír. Mingyá én is. Új kakaó. Mikró még minidg csipog. Kitalálja Lehel, hogy legózni akar, ok leveszem a legót, csak halkan játsszon, mert még 6 óra sincs, szőnyegünk nincs*, a parkettán meg kopog, mint az őrület. Lilla is legózni akar. Ill pontosítok. Lilla pont azzal a két kockával akar játszani ami Lehelnél van. Lehel üvölt. Én még nem. adok Lillának két kockát, és arrébb teszem egy méterrel. Mikró csipog. Megcsinálom a kávét, közben veszekednek, mert Lillának továbbra is Lehel kockái kellenek. Becsukom a fülem, fórumot olvasok, és egy tópartra képzelem magam. Egyedül. Lehel szól, hogy pisilni kell. Menjél pisilni. Sír. De anya, te húzd le a gatyámat. Lehúzom. Körbepisili a wc-t. Nyugodt vagyok, tamtaramm. Lilla közben belemászott a felmosóvödörbe, kiszedem Lillát, feltörlöm a pisit, felöltöztetem Lehelt. Nem jó ez a ruha, inkább a narancssárgát. Levetkőztetem, ráadom a narancssárgát. De mégis inkább a kertészkedőset. És nem ezt a zoknit, hanem feketét. Jó, keress magadnak ruhát. Keres. Felöltözik. Morogva, hogy ő nagyfiú, és én mindig nemszép ruhát akarok ráadni. Úgy néz ki, mint egy erdész, tényleg. Mindene terepszínű, megnyugszom, legalább harmonizál. A kávémból két korty hiányzik, de már nincs gusztusom hozzá. Lehel sír. Rásüt a nap. Behúzom a függönyt. Még minidg sír, így nem lát. A francokat nem. De kapcsoljak villanyt. Nem kapcsolok. Még jobban sír. Adok neki vonatokat, abbahagyja. Közben Lilla már álmos, szopizna. Adok neki, de Lehel az ölembe akar jönni, mondom, nem tud most. Végül a nyakamba mászik, a fejemen tologat egy vonatot. Csönd van! Leteszem Lillát, Lehelt is, sír. Mondom felöltözöm, bugyiban mégse vihetem bölcsibe. Pedig szép ez a bugyi, szerinte jó lenne... Köszi. Szóval felöltözöm**. Ezalatt felborítják a vasalóállványt. Szerencsére a vasalót már levettem róla. Azon már meg se lepődök, hogy a kávémat is a földön találom. Már Lilla is sír. Nagyon álmos. De még csak 6:50. Sebaj, felkötöm, elindulunk, majd sétálunk valamerre. Lehel földhözvágja magát a lépcsőházban és sikít, hogy futóbiciklivel akar menni. Senki nem mondta, hogy nem mehet vele. Eddig. Megnézem ugyanis, és tök lapos a kereke. Király. Mégjobban sikít, hogy nem baj, akkor is azzal akar menni. Végül mégis a sima bicikli mellett dönt. 7óra, kimegyünk a lépcsőházból. Előrebocsátom, hoyg nem tud biciklizni. Nem tudja tekerni. Eljutunk a lakótelep bejáratáig, kb 100 m. De 7:30 van. Én esküszöm, nagyon türelmes voltam vele, de itt kiveszem alóla a biciklit, és elindulok vissza lépcsőházba. Levágja magát az úttestre (legalább a szélére), leveszi és elhajítja a cipőit és sikít. Közben visszaviszem a biciklit, és hozom a motort. Mire visszaérek már hangyát szed. Aktívan és passzívan is, ugyanis telemászták a gyereket, ruhájába, zoknijába, mindenhova. Mert hangyabolyba ülni jó. Ettől kiborul. Leszedegetem a hangyákat, elindul motorral. Mint a golyó, az úttest közepén. Kiabálok, kiröhög. utánaszaladok, elveszem a motort. Sikít. Megfogom a kezét, felmegyünk a járdára, megkapja a motort, elszáguld. Kiabálok, nem áll meg. Már nem is látom. Csak bízni tudok benne, hogy a járda végén megáll, és nem zúz ki az egyik legforgalmasabb útra. Utolérem, nem ment ki, megállt. Huhh. Elmagyarázom, hogy ez veszélyes, inkább jönne gyalog, ok, viszem a motort. Átvágtázunk a síneken, beszélgetünk, motorozna. Ok, de itt nincs járda, mellettem és az út szélén. Ok. Jahh. Szerencsére a stop táblánál megáll és megvár. Ismét elmagyarázom, és elveszem a motort. Jön gyalog. Harangoznak, 8 óra. Végül 8:20ra odaértünk. Öltöztetem át, közben elégedett rotyogás a hátamról. Hurrá. Pelenkánk persze nincs. A gondozónő felajánl egyet a kincstári készletből. De 4es nincs. nem baj, rápasszírozom a 3ast. Fel akarnám kötni, de sír, játszani akar a gyerekekkel. Nagy nehezen mégis felkerül. Puszi Lehelnek és hazaindulunk. Szerencsére Lilla, ahogy kiérünk a kapun, elalszik. 20 perc alatt hazaértünk. A lépcsőházban jön egy nő, hogy alszik? Igen. Erre megfogdossa a lábát, hogy jajj, de édes. Persze felébred, Sír. Beérünk a lakásba, leveszem, leültetem a földre, elvágódik, sír. Mostmár én is majdnem. Cicin visszaalszik. Én meg itt ülök, és írok, és szokásomtól eltérően iszom a második kávém, és egy tópartra képzelem magam, egyedül, és megfogadom, hogy SOHA többet nem indulok el velük sehova...

* A keresztelő előtti reggelen Lilla korán kelt, kihoztam Sz-hez, aki már ébren volt, és játszott a gépen, visszamentem, mert Lehel hívott, aludt volna még. A szőnyegen itt volt a kádban Lehel előző napi fürdővize. Pár perc múlva hatalmas placcsanás, majd sírás, Lilla magára, meg a szőnyegre borította. Elmentünk két napra a szőnyeg iszonyú büdös lett, meg össze-vissza púposodott, tisztítóban van, két-három hét, mire kész lesz.

** Ennek az állandó feszültségnek, készenlétnek, meg lótifutinak van egy óriási előnye is, ma egy olyan, nem nyúlós vászongatya van rajtam, ami utoljára az első terhességem előtt jött rám:)