Mókakacagás

Bibíííí:)

Dicsekedős poszt következik, aki nem kíváncsi, ugorgyon:) Hűűűdejónekem, mert:)

Szuper fiam van:) Okos, és szép, és nagyon jó fej:) Dalokat ír, saját meséket mond, nagyon jól számol, sokat énekel, dobol, társasozik, szinte minden érdekli, most Isten és az angyalok különösen, meg a világűr, a bolygók, ilyesmik... Legújabban pedig sakkoznak Sz-el, nyilván nem ért még mindent, de nálam már jobban játszik, pedig nem tartom butának magam, de a sakkot egyszerűen nem értem:D


Szuper lányom is van, okos és gyönyörű, és nagyon jó fej:) Most már nagyon sokat beszél, és nagyon gyors ütemben fejlődik a beszéde, és ő is elkezdett hanyattesős kifejezéseket használni, mint Lehel:) sokat énekel, nagyon kedves, bújós, állati jólelkű. Sokkal ügyesebben rajzol, színez, mint Lehel most, úgy tűnik neki ez az útja inkább, nagyon szeret alkotni, és magyarázás nélkül tud olyan dolgokat, hogy hihetetlen. Nagyon hiú. imád szép lenni, igazi cserfes, nőcis kislány.

Szuper férjem is van, okos, és jóképű, és nagyon jó fej:) Mert... khmm, mert csak:)

Név

Régóta foglalkoztat, és azt hiszem, mára meg is érett a gondolat. Nevet változtatok. Miért?

Jelen állás szerint Gyurkáné Kovács Éva Krisztina vagyok. Szerintem már ez is bőven elég indok:) De. 6 évvel ezelőtt ezt a változatot két okból választottam
1. Apám miatt. Úgy éreztem akkor, hogy óriási kiszúrás lenne vele szemben, ha csak úgy eldobnám a nevét. Azt gondoltam, elég szívfájdalom lesz neki az, hogy mostantól egy másik pasi lesz a legfontosabb az életemben, nem akartam még azzal is terhelni, hogy a neve sem kell... Mára már tudom, hogy pont tojik rá magasról, mi a nevem, ez nem változtat semmin...

2. Hogy azonnal lássa mindenki, hogy férjnél vagyok:) Ez friss házasként persze fontos volt, az újdonság varázsa ugye, így 6 év után viszont már látom, hogy ez sem számít, csak az enyém, és működik, és igazából senkinek semmi köze hozzá:)
Úgyhogy terveim szerint, amint túl leszek a műtét körüli hivatalos macerákon, rövid időn belül Gyurka Éva leszek. (mert rövid:)), és mert teljesen hozzá tartozom...:)

Kettő-harmincnégy

Különleges nálunk a mai nap, apánkat ünnepeljük, meg a 32. szülinapi ajándékát:)

Két éve ilyenkor még meg voltam róla győződve, hogy sose szülök meg... a reggeli nst-ről ráadásul elkéstünk, morcoskodtak velünk, hogy vasárnap x óráig oda kell érni, mi meg nem értünk:) Azért megcsinálták, megvizsgáltak, majd közölték, hogy itt ugyan nem egyhamar lesz gyerek, kedden be kéne feküdnöm indításra, mert jócskán túl vagyunk a terminuson... Kimentem a fiúkhoz, akik a kórházzal szembeni játszótéren voltak, szokás szerint, nagyon jó hangulatunk volt, elvégre apa szülinapja van, vagy mi:)  Szaladgáltunk, játszottunk, még a mászókákra is felmentem Lehellel, semmi nem utalt arra, hogy még aznap 4en leszünk. Mikor éhesek lettünk, Szilárd hambizott volna, így elmentünk a mekibe. Irdatlanul bekajáltunk, az az emlékem van róla, hogy majd szétpukkadtam:) ahogy kiléptünk a mekiből, kb a küszöbön összegörnyedtem. Állati durva volt...:o (Tudni kell, hogy Lehelt 17 nap túlhordás után indították, fogalmam nem volt, milyen az, mikor magától indul a dolog, de eltökélt szándékom volt, hogy most megtapasztalom, és csak akkor megyünk kórházba, ha kint a gyerek feje:))
De gondoltam, megmondta a doki, hogy ebből nem lesz gyerek, akkor nem lesz:) Átmentünk a plázába, ahol is megintcsak meg kellett állnom. És megint... Úgy kb 10 percenként:) Szilárd mondta, hogy menjünk vissza kórházba... Dehogy megyünk, 10perces fájásokkal? Én ugyan nem megyek, nem engednek haza, ott rohadhatok hetekig:) Menünk haza... de legalább hívjuk anyuékat, hogy jöjjenek Lehelhez. dehogy hívjuk, megőrültél??? Elindultunk haza, de még beugrottunk boltba egy doboz fagyiért... Közben én már erősen kapaszkodtam a kocsiban, stabil 5-6 perces iszonyú fájásokkal. Valahol az autópályán, mikor már 3percenként jöttek, mondtam, hogy akkor most hívom anyuékat. Hívtam, állati idegesek lettek, mondták, hogy indulnak azonnal. Hazaértünk, kicsit belassultak a fájások, megettük a fagyit, letusoltam, szilárd lefeküdt aludni, én pedig csináltam egy szendvicset, biztos, ami tuti:)  Odaértek anyuék, és soha az életben nem felejtem el az arcukat, amikor kb 200as vérnyomással beléptek, és én ott álltam egy szál bugyiban, egyik kezemben Lehellel, számban egy fél szendviccsel, és mondtam, hogy kb 2 percesek a fájásaim mindjárt felébresztem Szilárdot,és indulunk:))) Hogy én mit kaptam:))) Így is történt, felébresztettem, felöltöztünk és indultunk. rém nyugisan:) Odafelé elfogytak a homeós bogyóim, így nem a kórházba mentünk, hanem a város másik felében lévő ügyeletes gyógyszertárba. Én a kocsiban maradtam, majd letéptem a kapaszkodót, szilárd pedig bement. Jó 10perc múlva hívott, hogy kb ezren vannak előtte, úgyhogy mondtam, hogy nem baj, jöjön, nem kell már ide semmilyen bogyó, nincs szünet a fájások között... Jött, mentünk a kórházba, ott megvizsgáltak, és mondták, hogy ok, az adatokat majd utána felvesszük, irány a szülőszoba. Sz addigra már ott volt, beöltözve, én kaptam branült, de nem volt rá szükség, szerencsére. Magunkra hagytak bennünket, kicsit fájogattunk, aztán mondtam sznek, hogy keressen valakit, mert ennyi volt, ez a gyerek nagyon jönni akar:) Jött a doki, meg a szülésznő, megállapították, hogy tényleg igazam van, és pár perc múlva kint is volt Lilla:) Annyit tudtam csak mondani sznek, hogy boldog szülinapot:)

Ahogy most is: Boldog szülinapot, Isten éltessen benneteket!!!

A szülinaposok, és a család bohóca... meg a torta:)