Mazohista-e vagyok?:)

Ismét beszámoló következik:)

Szerda este a gyerekek megint kattantak voltak. Nagyon későn aludt el mindkettő. Éjjel is sokat ébredtek, aztán Lilla 3:30kor úgy gondolta, hogy itt a reggel, hiba lenne lustálkodni. Persze Lehelt is felébresztette. 5 előtt pár perccel, több tucat sikertelen visszaaltatási kísérlet után, amikor már teljesen reménytelennek tűnt - értsd: mindkét gyerek ugrált a hasamon, miközben próbáltam még picit pihenni - kimentünk, és felébresztettük Sz-t, aki a nappaliban aludt, mert korán akart kelni. Mondjuk nem ennyire:) Szóval kiráztuk az ágyból a némileg meglepett apukát. Rövid kupaktanács után úgy döntöttünk, hogy bár csak 11kor indul a vonatunk Pécsre, összecuccolunk, és bemegyünk Fehérvárra. Így is történt, Sz-t kitettük a munkahelyén, és fél hétre már a tecsóban voltunk:D A gyerekeim ugyanis éhen akartak halni. Lehelnek nem kellett a szendvics, amit csináltam, Lillának meg csak egy üveg kaját vettem, ami nem tartott volna ki estig, ha már reggel 7kor enni akar... Szóval vettünk enni-inni, el is fogyasztottuk a parkolóban. Közben Kitti telefonált, mert volt egy randink, hogy találkozzunk a turinál, ahova megy, elmagyarázta hol van... Háát, én körbejártam a városnak azt a felét vagy ötször, persze turit nem találtam:D Igenám, de ő jelezte, hoyg nem tud hívni a mobiljáról, én meg nem írtam fel a számát. Beálltunk egy parkolóba, telefon Sz-nek, hogy nézze meg az emiljeim között a számot. Nem tudta, mert elszállt a net a cégnél. Gyorsan felhívtam Zsuzsát, hogy adja meg a Kitti számát, megadta, hívtam:) Közben bementünk pennybe, végigküzdöttem Lehellel, hogy miért nem veszünk csipkés bugyit, mosóport, kutyakaját, meg egyebeket, amikre égető szükségünk van:D, találkoztunk Kittivel, lebizniszeltük a lebizniszelendőt, aztán elindultam autózni, hátha bealszanak. Nem aludtak... Kimentünk a csónakázótóhoz, sétálgattunk, hintáztak akölkök, felhívtam szit, mikor vigyük vissza az autót. Mondta, hogy ő most nem nagyon tud kijönni, menjünk el, vegyünk jegyet. Elmentünk, Lilla hátamra, be az állomásra, Lehel folyton elszökdösött, de ez már a standard állapot. Kivártuk a sorunkat, megpróbáltam elmagyarázni a néninek, milyen jegyet szeretnék. Ti. fehérvár-pusztaszabolcs-sárbogárd-pécs viszonylat, 33%os a gyerekek miatt, két ic pótjeggyel, melyek közül az egyiket hungary card szelvénnyel óhajtottam kiváltani. Ez meghaladta a néni teljesítőképességét, 3an kellettek hozzá, és kb 20 percig tartott, mire megkaptuk a jegyünket. Közben kb 20szor rohantam Lehel után, és kaptam el a parkolóban... Vissza Sz-ért, csak beugrott az autóba, és irány az állomás, megint... Lilla a hátamra, csomagok a vállamra, Lehel keze szorosan a kezembe, és irány a nagy kaland. 4,5 óra vonattal, három átszállással, két igen-igen kiskorúval.

A vonat már bent állt, a klasszikus kétkocsis piroska, járó motorral. Lehel nem akart felszállni, mert szerinte ez egy járó vonat:D És annak nem megyünk a közelébe:D Szóval a csomagok mellé még a visító gyereket is ölbekaptam és felszálltunk. Ott lecuccoltunk, és megkezdődött a mikor érünk már Sárbogárdra- először pusztasabolcsra megyünk című lemez végtelenített változata:) De aranyosak voltak, nézelődtek, előkerültek a nasik, Lilla még aludt is egyet rajtam. Pusztaszabolcson felcuccoltunk, leszálltunk, kb 5 perc alatt meg is találtuk a vonatunkat, és felszálltunk rá. Ismét lecuccoltunk. Már vagy 10 perccel voltunk az eredeti indulási idő után, amikor bemondták, hogy 25 perc késéssel indul a vonatunk. Én elkezdtem kicsit aggódni, hogy elérjük-e Sárbogárdon az IC-t, Lehel pedig szóba elegyedett a szomszéd boxban ülő fogyatékos fiatalemberrel, a vonatok késéséről. Olyan édes volt, mert a srác nagyon érthetetlenül beszélt, de tök türelmes volt vele, és minidg elmagyarázta, hogy mit nem értett, és azt legyen szíves mégegyszer elmondani. Végül elindultunk, Lilla ismét aludt egyet, Lehel meg csak beszélt, csak beszélt, meg énekelt, telitorokból:) A megy a gőzöst, mi mást...:D Sárbogárdra érvén leszálltunk, elvittem Lehelt pisilni, Lillát tisztába tettem, mikor termeljen gigakakit, ha nem most, átöltöztettem, ruhát, pelust öblítettem, majd rohantunk egyet, hogy elérjük az IC-t.
Itt még megemlítem, hogy már a vonaton vettük észre, hoyg a rendkívül intelligens pénztáros nénik a 3 éves gyerekemnek és nekem különböző kocsiba szóló helyjegyet adtak, de ilyen apróságokon már nem is akadunk fenn:D
Az IC-n ment a klíma, mint a veszedelem, mindkét gyerek azonnal elkezdett taknyolni:( Jó sokan voltak, de ez nem zavart bennünket, le tudtunk ülni egymás mellé, és Lhel megint műsorba kezdett, felállt az ülésre, kommentálta a tájat, elmagyarázta boldog-boldogtalannak, hogy miért állnak víz alatt a földek, és ő bizony fürödne ebben is, mert ő minden vízbe belemegy, a pocsolyákba is, mert anya megengedi, akkor is, ha a nénik rászólnak:D Na szép, gondolhattak rólam érdekeseket.:) Lilla is elemében volt, kukucsolt a mögöttünk ülőkkel, dumált a szemben lévő pasinak, és sikongatott nagyokat Lehelnek, aki mindent megtett annak érdekében, hogy a kocsiban ülők fél percre se unatkozzanak, mitöbb, véletlenül se tudjanak másra figyelni, csak rá. Csak az alagutakban hallgatott el, mert az azért mégsem mindennapi, hoyg egyszercsak hirtelen besötétedjen, és hurrá, milyen rövid éjszaka volt, még aludni se kellett:D Pécsre érvén lecuccoltunk, a szembenülő pasi felajánlotta, hogy elvisz minket, hasonló korúak a gyerekei, a kocsiban vannak gyerekülések, de hát azért mégsem, meg milyen stílustalan lenne már egy ilyen nap után a könnyebbik utat választani. Így hát kimentünk a buszokhoz, végighallgattuk a nénik sápítozását, hogy megfullasztom a gyerekemet ebben a hőségben, mert persze nem kap levegőt, a másik gyerekem meg neveletlen fráter, mert nem bír megülni a padon a beste kölke, hanem kavicsot szed meg szaladgál a tűző napon, nahát, hallatlan... Felszálltunk a buszra, már el is felejtettem, menniyre utálok nyáron buszozni... Fent említett sápítozno néniknek (meg senki másnak) az persze eszébe se jutott, hogy hagyjanak egy hanygafaroknyi helyet, ahova leülhetek a gyerekekkel, meg a csomagokkal a buszon, de nem baj, így legalább, ablakmagasságban, némi levegőhöz is jutottunk. Na Lilla itt elkezdett sírni, mert melege volt, meg laza volt a kötés, mert csak hevenyészve dobtam a hátamra, hoyg biztosan elérjük a buszt, így egy megállóval előbb leszálltunk, és ahogy leértünk aludt is a hátamon. De hegynek felfele, csomagokkal sétálva, nagyon húzta a vállamat a kendő, elkezdtem igazgatni, mire megállt mellettünk egy biciklis lány, hogy segítsen-e átkötni:) Annyira el voltam foglalva magammal, hogy ez csak később tűnt fel, hogy valszeg szintén hordozós lehetett, mert látszott, hoyg érti mit beszél, de csak arra kértem meg, hogy fogja meg a csomagot, meg Lehelt, míg átkötöm, így már nem volt baj, Lilla fel se ébredt. Majd egy laza 20 perces séta után a kb 40 fokban meg is érkeztünk a mamáékhoz, kissé csapzottan, még a bugyinkból is csavarni lehetett a vizet...

Hát jó kis kaland volt:) Mindenesetre rájöttem, hogy tulajdonképpen nagyon jó fej,és jól kezelhető gyerekeim vannak, bármit is állítok nehezebb napjaimon:D