...szíííííííváááás!!!!!
Kendővel nem merek kimenni, mert itt a világ végén nem takarítják az utakat, a járda meg nem is látszik, hol volt valaha. Vettünk egy batár terepjáró babakocsit, ami elmegy ugyan térdig érő hóban is könnyedén de 18kg az önsúlya, és ugye 3. emelet, nuku lift. Namármost, felöltöztetem Lehelt, aki kínlódik, mert melege van, amíg én öltözöm, kiteszem a lépcsőházba, de akkor meg menne már lefelé, szóval öltözöm én is, sapka, sál, bakancs, Lillának csizma, sapka, overál, mózesbe be, takaró, rá a lábzsák, vagy mi, már mindkét gyerek üvölt, húzom a kabátom, kesztyű, szemüveg, kocsi kitol, lépcsőnként leenged. De közben Lilla azért üvölt, mert melege van, meg különbenis, be van oda bugyolálva, és nem lát szinte semmit, Lehel meg azért, mert nem tudom fogni a kezét lefelé. Leérvén szembesülünk vele, hogy nem férünk ki a lépcsőházajtón, másik szárny kinyit, kocsi kitol, Lehelt is kicsal, neem, nincs nagyon hideg, gyere nyugodtan, a frászt nincs, már most sz.rrá fagytam, még el se indultunk, de már mindketten (hárman? engem se hagyjunk ki...) hipernyügösek, és bugyiig izzadtam... Váááá... Mindezek után ma kilépve a lépcsőházból megkérdezte A NÉNI, hogy ugye mennyivel kényelmeseb így kocsival? Hát, nyád, frászt kényelmesebb, elment az eszem, vagy mi, hoyg itt szenvedek...
Szóval miután felküzdöttem a két gyereket a 3.ra, megfogadtam, hogy most ide bevackolunk, és én innen tavaszig nem megyek sehova!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése