2009. május 5., kedd

Döntés

Valószínűleg meglepő lesz amit írok, de nagyon sokat gondolkoztam rajta, és azt hiszem, igen, döntöttem...

Addig-addig nézegettem a babakocsikat, annyiszor megtaláltam az igazit, hogy egészen profi lettem az aktuális kínálatban.

Azonban pár napja elkezdett duruzsolni egy kis bogár a fejemben, hogy tulajdonképpen minek is kell nekem babakocsi? Amikor közben meg folyton az jár a fejemben, hogy milyen jó lesz a kicsit már újszülött korától hordozni, lehetőleg kizárólag hordozni??? Addig-addig duruzsolt ez a kis bogár, hogy igen döntöttem (ha meggondolnám magam, emlékeztessetek erre a bejegyzésre:)): NEM akarok babakocsit!

Van a nandu kendőm, amit nagyon szerettem, nagyon sokat használtam, és Lehel is imádta. Emellé szeretnék még egy rugalmas kendőt, amíg kicsi lesz a baba, állítólag azzal könnyebb az élet:) (Lívi erősíts, vagy cáfolj meg lécci:))
És ennyi. Ha nagyon kell, ott van Lehel babakocsija, ami ugyan nem szembefordítható, de vészhelyzetre jó lehet.

Arról nem is beszélve, hogy nem tudom elképzelni, hogy babakocsival hogy rohannék Lehel után, hogy tudnánk megnézni minden fűszálat, hogy mentenénk csigákat, hogy szaladnánk a cicák után? Míg ha a kicsi rám van kötve, van két szabad kezem, és szabadon mozoghatok... Voila...:)))

Azt csak halkan jegyzem meg így a végére, hogy már most kezdem trenírozni magam a környezet hozzáállására:) Anyukám nem túl őszinte mosollyal, szótlanul nyugtázta ezirányú terveimet a hétvégén, majd később "csak úgy" megjegyezte, hogy végülis, később is ráér nekünk venni babakocsit:) Ma délelőtt, Ringató után az egyik anyuka (akinek a fia egy hónappal fiatalabb Lehelnél, és a kistesót is egy hónappal későbbre várja) kérdezte, milyen tesókocsit veszünk. Amikor mondtam neki, hogy semmilyet, sőt, a kicsit nem is szeretném babakocsiba tenni, míg nem muszáj, elkezdte nekem mondani, hogy igen, hát ő is sokat kenguruzott a fiával, de ez nem jó ám a gerincüknek, azért többnyire vízszintesen kéne feküdniük! Csendben bólogattam, már nem tudok ilyen emberekkel vitatkozni... Szóval tanulva a Lehel hordozása alatti, és az elmúlt pár napi megjegyzésekből, előre készülök lélekben, hogy megnyugtassam az embereket, hogy igen, nincs babakocsija, csak szopik, velünk alszik, és sírni se hagyom, de köszi, ettől még jól van ő is, én is, és a házasságom is szuper:) Szorítsatok, hogy majd jól menjen:)))

6 megjegyzés:

  1. Na, én is hónapokig dilemmáztam a babakocsin, de én végül ara jutottam, hogy mégiscsak kéne. Két dologra: bevásárolni a Dm-be, és több órára kivonulni az Orczy kertbe (ez rengeteg cuccal jár: pelusok, enni.innivaló, homokozójáték, pokróc, stb...)

    Engem az ára tart vissza. Mert bár csak használtakat nézek, nemigazán szeretnék többet adni érte, mint amenynibe a kendőm kerül (na, jó. Az mondjuk nem lesz egy olcsó darab :-D ). Nehogymá' egy néha használatos babakocsiért többet fizessek, mint egy éjjel-nappal használatban levő kendőért :-D

    Rugalmasról egyelőre nem tudok nyilatkozni saját tapasztalatból. De ismerőseim áradoznak róla :-D Én júniusra kapok kölcsön, kipróbálom, ha bejön, veszek egyet én is.

    Kenguru tényleg gáz a gerincnek. Bővebben a helyes hordozásról itt: http://hordozo.hu/hordozokendo/tudnivalok-babahordozasrol/jo-babahordozo-eszkoz-ismervei

    Ja, és én is épp most készülök írni egy postot a kötődő nevelésről :-)

    Na, asszem leírtam mindent, amit akartam :-D

    VálaszTörlés
  2. Félreértesz, tudom, hoyg a kenguru káros:) Csak az olyan emberekkel nem tudok mit kezdeni, akik nem értik meg, hoyg a kendő meg a kenguru köszönőviszonyban sincsenek egymással:)

    Ami a sok cuccos babakocsizást illeti, erre írtam, hogy Lehel kocsija jó lesz ilyen vészhelyzetekre, de mi azért nem szoktunk túl sok cuccal mászkálni, ha igen, akkor jktten, vagy autóval. Bevásárolni nem járunk, csak hetente egyszer, szintén autóval, tehát oda se kell...

    Te most veszel új kendőt?:) Ha nem titok, milyet?

    VálaszTörlés
  3. Ja, bocs, végülis nem is tudom, minek tettem ide a linket, sejtettem, hogy Te tisztában vagy a dologgal :-) De az egy olyan jó kis link :-) Tanulságos, hátha idetéved egy kengurumániás :-D

    Veszek új kendőt amúgy, igen, mert nekem csak rövid kendőim vannak háti hordozáshoz (illetve van egy hosszú, de az meg túl hosszú, és lenyisszantásra vár - szintén háti hosszúságúra... Á, bonyolult eset vagyok ám kendő téren...:-)

    Az új jelölt amúgy egy Storchenwiege. Helyesebben már nem is jelölt, mert már úton van Németországon belül a személyes áruszállítómhoz :-)

    VálaszTörlés
  4. Évi, engem nem kell győzködnöd...!
    Bár Ákos egyedül mászik be a babakocsijába az első tálcára ráállva, és még az öv becsatolásával is próbálkozik, a kendőt viszont szó szerint utálja, alapvetően egyetértek Veled.
    (Ja, és hogy ne legyek félreérthető: hordozni SZABAD, sőt KELL, csak a kendőt nem viseli el.)

    VálaszTörlés
  5. Lívi, megnéztem ezt a kendőt klassznak tűnik:) Azért, ha a szállítási költséget si beleszámolod, használtan már ki lehte fogni jó babakosit ennyiért, bár nem tudom, mik a kritériumaid:)

    Boginak nem volt kocsija?

    VálaszTörlés
  6. Hát, lett volna egy tök jó kocsi a vaterán 15.000-ért! De Tibor olyan bizalmatlan volt vele (vaterázni meg csak ő tud a családban :-), hiába mondogattam neki, hogy amire nekünk kell, arra tökéletesen megfelel.
    mózes, nagy bevásárló kosár, egy tolókar, nagyobb kerék (Orczy kertben murva van :-o), össze lehetett csukni. Tényleg mindent tudott, amit szerettem volna, hogy tudjon. És ennyi pénzért?! Jaj, nagyon sajnálom még mindig, hogy el lett bénázva...

    Bogi első kocsiját már eladtuk, ezt a mostani meg hiába dönthető el teljesen, nem szívesen tennék bele picit. Elöl csak karfa van, alatta ki tudna csúszni, nem tudom magammal szembe fordítani, és ha fektetve van a kocsi, akkor egyáltalán nem lehet hozzáférni a kosárhoz, ami ugye a lényeg lenne nekem...

    VálaszTörlés