Van egy gyerekem, aki szinte semmit nem csinál önállóan, ha mégis, akkor meg agyon kell dícsérni érte, különben kiborul, és semmi újat nem próbál ki szívesen, és folyton álmodozik, és szöszmötöl, és noszogatni kell, és stb... Aki rém okos, és hihetetlen dolgokra képes, de elvárja, hogy babaként kezeljem, és mindent megcsináljak helyette (csak velem csinálja, meg az apjával kicsit, mamáknál, oviban, tök önálló), és mindenben segítsek neki, hiába tudja egyedül is megcsinálni. Aki képes 10 percet visítani, hogy folyik az orra, vagy mert nem találja a piros ceruzát (értsd nem is keresi, csak áll egyhelyben, és üvölt, akkor se találja meg, ha szemmagasságban 10 centire van előtte)...
Meg van egy aki semmiben nem engedi, hogy segítsek, mindent egyedül akar csinálni, mindent ki akar próbálni, és ha valami nem úgy van, ahogy akarja, akkor szembenéz, és kiabál velem, már 14 hónaposan is. Egyedül rongyol a hóban, jégen, még a kezét se foghatom, egyedül lépcsőzik, mint írtam, itt legalább mondjuk a kézfogás megvan, egyedül akar vetkőzni, öltözni, nem engedi pelenkázni magát, etetni se, csak egyedül, csak felnőtt evőeszközzel, egyedül akar cipőt húzni, egyedül választja ki a cipőjét, veszekedni kell vele, hogy hóban lucsokban, -x fokban NEM jó a vékony kiscipő, hiába vannak rajta szép pillangók, telefonál, bekapcsolja a tv-t, számítógépezni akar, és még sorolhatnám.
A lényeg, hoyg a két gyerek szöges ellentéte egymásnak. Én meg lavírozhatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése