Tegnap, amikor mentünk az oviba Lehelért, szóltam az óvónéninek, hogy pénteken nem megy, mert vizsgázom, délután meg suli lesz, nem akarom, hogy a dédi kétszer szenvedjen végig a falun a két gyerekkel. Erre mondta az óvónéni, hogy ha rossz idő van, vagy nagyon nyűgösek a gyerekek reggel, nyugodtan maradjunk ám itthon, ne küzdjek velük, beírja hiányzónak Lehelt minden további nélkül. Mondtam, hogy ok, de rövid időn belül beszerzünk egy autót, mert ez embertelen, és akkor nem lesz gond... Lehel persze ezt végighallgatta, és ahogy mentünk kifelé, kérdezte, mivel jöttem érte. Mondtam, hogy bicajjal. Elkezdett nyöszögni, hogy de ő most akarja, hogy legyen autóm. Mondtam, hogy apának még egy kicsit dolgozni kell érte. Közben kötöztem fel őket a biciklire. Kérdezte, hogy Milyen autóm lesz. Állt ott egy ezeréves piros suzuki a parkolóban, aminek rommá volt törve az eleje, meg egyáltalán, elég elhanyagolt volt, de mégis ugye kb olyan volt, amilyet venni akarunk, csak persze az állapot nem stimmelt. Lényeg a lényeg, mondtam neki, hogy olyan, mint amit ott lát, az a piros...
"Aaaanya??? Apa egy ilyen össze-vissza tört autóért dolgozik minden nap késő estig????"
:))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése