Lehel

Élénken él bennem az a Lehel, aki csaknem két évvel ezelőtt, még a szülőágyon fekve, szopi után nézett rám, egyenesen bele a szemembe, tágra nyílt szemekkel, és tátott szájjal, és csak nézett, és benne volt minden a tekintetében. Azóta ezzel a Lehellel nem találkoztam...

Aztán tegnap reggel feküdtünk az ágyban 3an, még pizsamában. Odabújt az apjához, szorosan. Aztán kérte, hogy guruljak oda mellé, még közelebb, még közelebb, szinte összepréseltük. És akkor csak nézett ki a fejéből, tátott szájjal, tágra nyílt szemekkel, boldogan, elégedetten... És én megláttam újra. Ugyanaz a Lehel, pontosan ugyanaz az arc, pontosan ugyanaz a tekintet. És azóta is folyton ez jár a fejemben. Jó volt...