2010. április 6., kedd

Az első betegség

Igen, ez is elért minket, nem Lillát, hanem Lehelt:( Ő még sosem volt beteg, néha folyt az orra, de azt egy kis Coryzalia pár óra alatt helyrerakta, meg volt egyszer bárányhímlős, de maximum 15 pöttye volt.

De most már vasárnap reggel nyűgösen ébredt, nem evett semmit, csak vagy 5 csokinyulat (nem is értem, hogy ehette meg, Pécsett voltunk, és én Lillával voltam délelőtt), délben már nem volt halandó asztalhoz ülni, csak rohangált fel-alá, meg lefeküdt a földre, és mondta, hogy álmos, de nem tud aludni, aztán pár perc múlva elaludt Sz ölében. Ami nagyon furcsa volt, hogy nem volt hajlandó inni, se teát, se szörpöt, se gyümölcslevet:o Aki ismeri Lehelt, az tudja, hogy ez mekkora bajt jelez... Aztán anyuékhoz menet, elaludt az autóban, majd Lilla sírására felébredt, megálltunk, hogy megetessem Lillát, ő is kért egy kiflit, de ahogy beleharapott volna, elkezdett hányni. Több dolog is furcsa volt, egyrészt darabokban jött ki a csoki belőle (vajon mekkora darabokban ehette meg, ha még órákkal később is darabokban volt?:o), másrészt meg furán hörgött közben, mintha a tüdejéből jönne a cucc, és ilyen sűrű váladék is jött. A nap további részében nagyon kis elesett volt, éjjel rosszul aludt, lázas is volt, hétfőn délelőtt ugyanez volt a helyzet, nem evett, inni legalább hajlandó volt. Mondta, hogy ne nyúljunk hozzá, mert az fáj. Délutánra aztán egész jól lett, csak este elkezdett köhögni, meg ma reggel is, azért elvittem orvoshoz.

Ronda váladékos a tüdeje meg a torka, az abszolút gyógyszer és oltásellenes házidokink írt neki antibigyót, meg köptetőt, szerinte még nagyon az elején elkaptuk, így 2-3 nap alatt helyre kéne jönnie.

Bocsánat, hogy ilyen részletesen, de ez az első betegsége, és én be vagyok tojva, fogalmam sincs, mit kell csinálni egy beteg gyerekkel (felnőttel se)... Szerencsére?:)

Amúgy a kedve most töretlen, csak azért szomorú, mert ma kezdett volna a családi napköziben, és nagyon készült:( Most hazafelé is mondta, hogy inkább menjünk be, és majd halkan köhög, hogy ne fertőzze meg a többieket:)

1 megjegyzés:

  1. Jobbulást Lehelnek!
    Asszem Ti vagytok a harmadikak a napokban, ahol azt olvasom,hogy tüdőgyulladást megelőző állapotban sikerül elkapni a bajt szerencsére.

    VálaszTörlés