Büszke vagyok...

- magamra.

Mert ma délelőtt Fehérváron, amikor ezren akartak felszállni a buszunkra, és persze mindenki majd fellökött babakocsistól, pocakostól (mert van ám már, bizony...), gyerekestől, türelmesen kivártam a sort, és még annak a nőnek a haját se kiabáltam le, aki hátraförmedt, hogy "hát AZ meg mé' nem tolakszik előre a gyerekkel?", miközben 20másodperccel azelőtt gondolkodás nélkül átgázolt rajtunk, kilökve a kezemből a babakocsit.

Mert amikor a sofőr közölte, hogy az ő buszára bizony nem viszek fel babakocsit (ami mellesleg össze volt csukva, így marha kicsi, és maximum 4kg), mosolyogva tudtam vele közölni, hogy már megbocsásson, de akkor középen a babakocsimatrica a babakocsiknak kialakított helyen viccből van?

Mert nem borultam ki, amikor mindenki kényelmesen elterpeszkedve rosszallóan bámulta, ahogy szerencsétlenkedek, kezemben a babakocsival, a táskával meg a gyerekkel, közben fogva a pocakomat, nehogy belekönyököljenek.

Mert amikor végül egy idős bácsi felállt, hogy üljünk le, jó hangosan mondtam neki, hogy köszönöm, maradjon csak, én még mindig könnyebben állok, mint ő. Ennek ellenére ragaszkodott hozzá, így Lehelt le tudtam ültetni, a babakocsit pedig az ülés elé támasztottam a sarokba, a babakocsiknak kialakított helyre.

Mert nem borultam ki, hogy a Lehel melletti kb 40éves életerős pasi úgy elterpeszkedett, hogy én nem tudtam leülni, csak Lehel fért oda, pár másodperc múlva pedig azt találta mondani, hogya reméli vettem jegyet a babakocsinak, mert foglalja a helyet. erre még mindig mosolyogva azt tudtam mondani, hogy még nincs hat éves, nem kell neki jegy...

Mert a félórás, hányingerrel súlyosbított buszon állást végig tudtam mosolyogni, és beszélgetni Lehellel.

Mert tökéletesen lemenedzseltem a mai napot utazásostól, kitérőstől, mindenestül.


-Lehelre.

Mert befelé reggel végig ügyesen énekelt, és elvolt egyedül az autóban, talán érezte, hogy nem vagyok túl jól.

Mert az orvosi váróban türelmesen várt, és bohóskodott, pedig sokára kerültem sorra.

Mert a buszon ügyesen ült, és illemtudóan kérdezgette az embereket.

Mert nem csapott hisztit, amikor le kellett szállni, gond nélkül öltözködött, segített.

Mert a védőnőnél hagyta magát megmérni, és szépen csendben eljátszott, amíg mi beszélgettünk.

Mert hazafelé ügyesen gyalogolt, a lépcsőn feljött egyedül, pedig nagyon fáradt volt, és jócskán alvásidőben voltunk.

-Kismaszatomra.

Mert kalapál a szívecskéje, és ezzel olyan csodás napot varázsolt nekem, hogy sennivel nem tudnak felbosszantani:)))