2010. szeptember 16., csütörtök

Dupla premier

Mindkét gyerekem debütált tegnap.

Lehel tegnap ment először oviba, ill mentünk, még ott maradtam vele. 10re mentünk, dél előtt pár perccel sikerült elhozni, mikor már majdnem ebédeltek a többiek:) Nagyon tetszett neki, szereti az óvónéniket, megbízik bennük, ezt abból látom, hogy az első fél órában elkezdett nekik pedálozni:D Nekem is szimpatikus volt minden, olyan klassz játékaik vannak, én is szívesen eljátszanék ott:D Ahogy láttam az óvónénik remekül kezelik a konfliktusokat, többek közt azt, amiért aggódtam, hogy Lehel, ha elveszik valamijét, elkezd visítani, de eszébe sem jut pl visszavenni, vagy hasonló, és féltünk, hogy emiatt ő lesz a leggyengébb, akit mindig bántanak, de olyan klasszul megoldotta az óvónéni, hogy ihajjcsuhajj, nagyon boldog voltam:) Kint az udvaron, amikor hirtelen lett 200 gyerek, kicsit megszeppent a nagyfiam, de aztán lassan belejött ott is a játékba. Holnap már egyedül tölti ott a délelőttöt, de biztosan nagyon ügyes lesz, tetszik neki ez az egész ovi dolog.

Lilla is debütált tegnap, először vitte el anyu, először volt hosszabb ideig nélkülem (kb 9től délutánfél2ig), de semmi gond nem volt vele, ügyesen evett, ivott, játszott:)

Nagyon büszke vagyok rájuk:)

Ja, és mégegy premier volt, délután átvonatoztam velük Siófokra a Balcsipartra, és Lillát először engedtem el lakáson kívül két lábon, többször is a délután folyamán. És olyan jó nézni őket, hogy már Lilla is sétál, próbál szaladni Lehel után, csak ülök egy padon, és nézem ahogy kergetőznek, játszanak, hejjdejóisez:) Ebben is ügyes volt, már terepen is szépen megy, kb kétszer ült fenékre egész délután, pedig sokat sétált egyedül...

Klassz gyerekeim vannak, na:D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése