2009. március 31., kedd

Szemészet

Tegnap voltunk Lehellel szemészeten.

Először nem akarta a doktornő megvizsgálni, mert 3 év alatti gyerekkel nem tud mit kezdeni. Amikor mondtuk, hogy legyen szíves mégiscsak ránézni, mondta, hogy rendben, de csak mert a kolléganője küldött minket hozzá, és mert a kolléganőjéhez jár az egész család évek óta, de ne fűzzünk túl nagy reményeket a dologhoz, kicsi még egy ilyen szemvizsgálathoz, speciális eszközök kellenének, stb, stb...

Leültünk hát Lehellel egy székre, a doktornéni hozott egy nyuszis csörgőt, rázta előtte, kedvesen beszélgetett hozzá, az volt ugye a feladat, hogy kövesse a szemével. Mikor megunta, megszólalt ( a doktornő jelenlétében először): "Néni, add ide a nyuszis csörgőt. Légyszíves!" A néni itt dobta az első hátast. Utána mondta, hogy valahogy ki kéne feszíteni a gyerek szemét, hogy tágra nyissa, és bele tudjon nézni a lámpával. Mondtam Lehelnek, hogy légyszíves nyisd nagyra a szemed, néni belenéz lámpával. Persze nyitotta, néni nézett. A szemébe, meg közben nagyokat.

Aztán gondolt egy nagyot, és odahozta azt a füzetet, amiben lapról lapra egyre kisebb formák vannak (úgy, mint a felnőtteknél a betűs tábla), és elkezdte magyarázni Lehelnek a legelső lapon, hogy ez az ablak... Mire ő: "Nem ablak, az négyzet." Néni elmondta, hogy néha bepróbálkozik a négyzettel, de sajnos gyakran találkozik 4-5évesekkel is, akik nem értik a négyzet fogalmát. Mondta, hogy rendben, mit lát még ott? Lehel elsorolta neki, hogy karika, szívecske, házikó, háromszög. Végigolvasta az összes táblát, néni átment a rendelő másik végébe, így is végigolvasta, letakart egyik, majd másik szemmel is. A következő feladat az volt, hogy távolra kellett nézni, néni vetített a szemközti falra egy elefántot, arra néztünk, hogy a szemfeneket meg tudja vizsgálni. Megszámolta a lábait, elmondta a testrészeit, néni csak pislogott...
A legszebb rész az volt, hogy ezután adott neki egy doboz matricát, hogy válogasson, mert ügyes volt, és irogatta a papírokat, meg nem győzött csodálkozni, és kérdezgette, hoyg milyen fejlesztőbe hordjuk a gyereket, vagy magától ilyen-e, mert ő ilyennel még nem találkozott... Aztán egyszercsak Lehel elkezdett beszélgetni, és az összes betűt "felolvasta", amit a matricákon talált, erre már nem tudott a néni mit lépni. Csak bocsánatot kért, hogy nem akart megvizsgálni, és magyarázkodott, hoyg sok 3-3,5 évest is el kell küldenie a klinikára, mert hiába tudnak beszélni, kommunikálni nem lehet velük...

Dagadt a mellem, na:)

Ja, mellesleg 100%os a látása, és pigmenthiánya sincs, mint nekem. Hurrá:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése