Beszámoló szóban...

Itthon vagyunk, vége a pihenésnek. Muhaha... Évek óta nem voltam olyan fáradt, mint az elmúlt héten.

Szóval ugye hétfőn csomagoltam. Miután én nagyon kimerült, és ebből adódóan türelmetlen voltam, ez meg nem túl kompatibilis egy kétéves hisztizsákkal, meg egy hetes útra való csomagolással, ahol -10től +20fokig bármire számíthattunk, kb 9kor lepasszoltam Lehelt szomszédolni. Ennek mindenki örült, Lehel biztosan, én is biztosan, Fanni meg az anyukája meg úyg tűnt, mintha örültek volna:)

Na. Csomagoltam. Volna:) Iszonyú lassan haladtam, nem voltam jól, szar volt az egész nap. Úgy volt, hogy Sz hazaér 3 körül, na ebből lett kb fél öt, lényeg a lényeg, jó későn bár, de leértünk Pécsre ott töltöttük az első éjszakát a mamáéknál. A lefelé út se volt egyszerű, Lehel kitalálta, hotgy éhes, minden útba eső teszkónál másra fájt a foga, nem álltunk meg sehol, ronda gonosz szülők vagyunk:D Persze ilyeneket talált ki az amúgy teli hasú gyerek, hogy banánt enne, tejszínhabot, narancsot, húsdarát, etc, etc. Csak azt mondogattuk egymásnak, hogy nézzük meg, mi lesz a következő teszkóig, hátha elalszik:)

Kedden 11körül indultunk le Tésenfára azzal a nem titkolt szándékkal, hogy Lehel az autóban aludjon, mivel 2től lehetett elfoglalni a szállást. Azt az aprócska tényt felejtettük el, hogy Pécs-Tésenfa, ha barátian számítom is, kb 35km. Erre 3 órát szánni enyhén szólva lúzer húzás volt. Mire Lehel felébredt a környék összes faluját, mitöbb, összes házát tudtuk kívülről, miután 20al vagy 3szor körbedöcögtünk:) Mindegy végülis a nyugi miatt mentünk oda:) Hát nyugi az volt. Azon kívül nem sok minden. Mindenki úgy megbámult bennünket, mintha legalábbis az űrből jöttünk volna. Már vízionáltuk, hogy a helyi lapok másnap a mi fotónkkal lesznek teli, a titokzatos autóval, ami lassan, mindent megfigyelve végiggurult a falvakon...

Na, végülis 2 után pár perccel odaértünk, addigra Lehel is felébredt... Közben is felnézett néhányszor, de miután megállapította, hogy még mindig ugyanott gurulunk, és ez uncsi, inkább visszaaludt. A szálláshelyünk egy 200fős zsáktelepülés utolsó előtti háza volt (az utolsó is a parkhoz tartozott), újépítésű, de korhűen megcsinált parasztház, fagerendákkal, kemencés fűtéssel(ok, arra azért radiátorok voltak kötve:)), tornáccal, zsalugátereres fa ablakokkal... Nagyon hangulatos volt. Így is volt berendezve, majd a képeken látszik.

A park egy 1hektáros területen fekszik, van rajta 2 vendégfogadó ház, egy, amiben a tulajok laknak (házaspár+az 5éves fiuk), egy pajtaszerű hely, ami gyerekjátszóvá lett alakítva, és az az épület, ami eredetileg a telken állt, egy 150éves ház, ebből lett a konyha, meg az ebédlő. Ezen kívül kerti kemence, ping-pong asztal, sok fa, mászóka, hinta, sok gyerekjármű, labdák, hatalmas homokozó sok játékkal, tyúkok, kacsák, birkák, és minden ami gyerekszem-szájnak ingere:) Lehelt alig lehetett berángatni, úgyhogy én voltam vele kint, míg Sz bepakolt, aztán Sz, míg én kipakoltam...

A konyhában egy helyi néni főzött, helyi alapanyagokból. Ez az első két nap olyan jól sikerült, hoyg nem tudtuk megenni.:) Ok, a hiba bennünk van, meg a városi gyomrunkban, a néni ugyanis nagyon kedveskedni akart, és olyan háziasan főzött, hogy minden tele volt zsírral, szalonnával, disznóhússal, amit mi ugye köztudottan igen sűrűn eszünk:) Két nap után szóltunk, hogy ez így sok, mennyiségre is, meg minőségre is, kicsit vegyünk vissza belőle:)

A pár nap alatt voltunk lent a Fekete-víznél, ami a szállástól nem messze folyt, voltunk gyalog a szomszéd faluban, a Fekete-víz árterén keresztül, erdőben, voltunk Siklóson a várban, meg még erre arra kirándulgatni...

Jól éreztük magunkat, de falusi levegő, meg a panelből kiszabadult dackorszakos gyerek jól kivette minden energiánkat, úgyhogy gyakorlatilag vagy Lehel után futottunk, vagy aludtunk:)

Egy sztorit emelnék ki az egész hétből, egyik nap elindultunk, hogy bejárjuk a környéket, útikönyvvel, és a szállásadó írásos utasításaival felszerelkezve. Beértünk egy kis faluba Zalátára, és éppen azt néztem a könyvben, hogy itt semmi látnivaló nincs, amikor megláttunk egy birkákat legeltető fiatalembert. Gyorsan lehúzódtunk, kiszálltunk, megkérdeztük, hogy megnézhetjük-e őket. Nagyon készséges volt, magyarázott Lehelnek, válaszolt a nem kevés kérdésére, majd beinvitált bennünket a helyi kocsmába, utána pedig az anyukájához, ahol kihozott két 1hetes kisbárányt, megetethettük a tyúkokat, libákat, Lehel kapott egy mogyoróbotot, aztán behívtak minket sütizni, és jót beszélgettünk:) remek példa arra, hogy mindig a spontán programok a legjobbak:)

Röviden ennyi a beszámoló, a többit majd képekben:)