2009. szeptember 7., hétfő

Lehel

Rég írtam már Lehelről. Most, hogy immár harmadszor sikerült előbb kelnem, mint ő, megpróbálom:)

Lehel alapvetően jól van. Időnként nehéz eldönteni, hogy most hogy is érzi magát, vagy mit is szeretne, ami egy tökéletesen beszélni tudó gyereknél elég furán hangzik:), de ezt betudjuk a dackorszak kínjának:)

A legfontosabb változás talán, amit itt-ott már említettem, az a szobatisztaság. És itt kiemelném, mert sokan nem értik elsőre, hogy tényleg szobatisztaság, értsd, se éjszaka, se utazáshoz, se idegen helyre, sehova nincs pelus.
Június 18án kapott egy kék-sárga áruházas tökeccerű fehér bilit azzal a céllal, hogy majd anyuéknál nyáron nem adok rá a kertben pelenkát, és legyen kéznél egy bili, hátha kedvet kap. Az akció olyannyira jól sikerült, hogy az áruházból hazaérve azzal indított, hogy rá szeretne ülni, és rögtön produkált is bele mindenfélét. Azt hiszem, ez volt az áttörés. Innentől kezdve éjszakára egyáltalán nincs pelenka, meg délutáni alváshoz se, és nem is volt soha gond belőle. Nappalra utazáshoz, hosszabb sétához még adtam rá egy ideig, aztán rájöttem, hogy felesleges, július eleje óta nem használtunk pelenkát. Nappal voltak időnként balesetek, de inkább az én gyakorlatlanságomból, vagy Lehel dacosságából adódóan, viszont kb július közepétől teljesen megbízhatóan, bárhova mehetősen pelenkátlan:) Nagy parám volt ez nekem, féltem, hogy majd én is, mint oly sokan mások beleesek abba a hibába, hogy sokáig nem lesz szobatiszta, és nem bírom a környezet nyomását, elkezdem erőltetni, pedig ezt nagyon nem akartam. Szerencsére ezt is megoldotta helyettem, nem későn, és erőltetés nélkül ment a dolog. Marha büszke vagyok rá:)

Evés-ivás fronton is haladunk, nyáron tényleg csal vizet ivott, ezzel elértük, hogy mára már nem kavar be, reggel egy kancsó tea, vagy néha-néha egy gyümölcslé. Értem ezalatt, hogy utána is elfogadja a vizet, mint alapvető innivalót, ellentétben a tavaszi állapottal.

Az evése ugyan elég kaotikus, igazából mindenevő, de minig csak azt eszi meg amihez éppen kedve van. Gyakran hangzik el, hogy éhes, valamit enne, de nem tudja mit, valamit adjak neki:) Alapvetően csak homogén dolgokat eszik, illetve inkább úgy mondom, hogy egyszerre egyfélét. Pl szereti a kukoricát is, meg a rizst is, de a kukoricás rizst csak turkálja. Ugyanígy pl megeszi a felvágottat, kolbászt, vaajas kenyeret, zöldséget is, de ha ebből kettő egyszerre van, akkor jóesetben egyikből eszik csak, rosszabb esetben egyikből sem:) Nem tudom, mitől lehet ez, mindenesetre a gyerek nem fogy, jókedélyű, szóval gondlom kinövi maj, mint a többi rigolyát.

Próbálkozik késsel-villával, egyre nagyobb sikerrel, puhább dolgok már nagyon ügyesen mennek neki. Kanállal, villával már régóta eszik önállóan. (Ok, mint már írtam, én részben lustaságból sosem etettem, ebben ez is közrejátszik, később tudtam meg, hogy ez egy irányzat:))

Amiben legutóbb bizonytalan voltam..:) Öltözik- vetkőzik egyedül, meg tudja állaptani, hogy melyik ruhának melyik az eleje, hogy kell belebújni, cipzárkezdéssel, és nadrág popsin áthúzással még vannak gondok, de majd belejövünk. Valamint a cipőkötés nem igazán érdekli:) Csak felhúzza a lábára, és ő készen van:D

Mozgása sokat fejlődött, amióta mezítlábazunk/puhatalpúzunk a harántemelt s..sta típusú cipők helyett. iszonyúan bánom, hogy ez előbb nem jutott eszünkbe. Még mindig jócskán van lemaradása, de már próbálkozik, és sokkal koordináltabb is lett. Ezért keresünk is éppen valami jó szakembert, akinek meg lehetne mutatni, de igazából azt se tudjuk elönteni hova vigyük, milyen orvoshoz.

Beszéd. Hát, beszél:) Sokat. Nagyon választékosan, szépen, döbbenet jól tudja kifejezni magát. Neki egyértelműen ez az erőssége most. Nem csak kijelent, utánoz, hanem hangosan gondolkodik, nagyon sokat elmélkedik, ez az egyik kedvenc foglalatossága. Ilyesmiken, hogy miért gurul le a henger a kockáról, és hogy tudná kiszámolni, hogy pont középre tegye; hogy ha a vonat repülne, elütné-e a madarat is; hogy ha ő kisoroszlán lenne, akkor milyet ásítana, és hasonlók:) Emellett érvel - nagyon jól -, vitatkozik, kérdez, hízeleg, érdeklődik, humorizál. Hatalmas bohóc:)

Paráim voltak még a színek, ez is egyik napról a másikra ment, mikor kezdtem már aggódni. Most a számok érdeklik, ennél is ugyanazt látom, mint a színeknél. Ha kérdezek, ellinkeskedi, de ha nem produkálnia kell, akkor ránéz egy kupac valamire, és kapásból mondja hogy az mennyi (ok, kb5ig, azért nem esőember:)), és biztonsággal használja a mi ketten, mindhárman, mind a négyen, egyedül stb dolgokat, szóval nem aggódom:)

Tudja a saját teljes nevét, a kistesó teljes nevét, és a miénket, tudja, hol lakik, hány éves, tudja ki, hol született, ki kinek a kije családon belül.

Újra rákaptunk a hordozásra ami egyrészt jelentős könnyebség nekünk, másrészt hatalmas öröm neki, és nekünk is, irtó édes, mikor felkérezkedik az apja hátára, és csak bújik oda, és öleli, puszilgatja a nyakát:) Én már csak végső esetben hordozok, de pl az elmúlt héten kétszer is vittem hosszabb távon.

És végül, kiemelném még azt, hogy mekkora érzelemgombóc ez a pici gyerek:) Nekem hatalmas újdonság, hogy valaki picikorban így ki tudja mutatni az érzelmeit, engem nem ebben a szellemben neveltek, és nagyon örülök neki, hogy ő ilyen, és nem 22-23 évesen kell majd ezzel megküzenie, mint nekem. Nagyon kis bújós, ölelget, puszilgat bennünket csak úgy, amikor eszébe jut, sokszor mondja, hogy nagyo szeretlek, hiányoztál, stb, ugyanakkor egyértelműen szól, hogy szomorú, hogy most fáj valamije, most morcos, most nyügös... Nagyon örülök ennek:)

Nagyjából ennyit érdemes most tudni róla, alapvetően kiegyensúlyozott, vidám kiskölök, dackorszakkal megspékelve:)

3 megjegyzés:

  1. Évi, gratulálok ehhez az ügyes és okos nagyfiúhoz.:)
    Lehet, hogy kinyomtatom ezt a posztot és kiteszem a falra, mint célkitűzést.:))

    VálaszTörlés
  2. Évi, hihetetlenül okos a kissrác. Lehetne vele bezzegelni. :DDD
    Gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
  3. Köszi lányok!:) Ááá, nem bezzegelek, jöhet még kutyára kamion... Pl durvább dackorszak, tesóféltékenység:)

    Úgy látszik ez egy porontyos poszt lett:)))

    VálaszTörlés